Állattenyésztés

Madárinfluenza – Minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai körzetben

Agrofórum Online

Az intézkedés több tízezer állatot érint, a hatóság az érintett állattartókkal felvette a kapcsolatot.

A madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében minden baromfit leölnek a bugaci és kiskunmajsai madárinfluenza kitörések egy kilométeres körzetében, mivel Kiskunmajsa közelében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma új állományból is kimutatta a vírust.

A Nébih az MTI-vel szombaton közölte: az országos főállatorvos döntése alapján minden állatot leölnek, függetlenül attól, hogy az állományok fertőzöttek-e. Az intézkedés több tízezer állatot érint, a hatóság az érintett állattartókkal felvette a kapcsolatot. A gazdák állami kártalanításban részesülnek.

A betegség terjedésének megakadályozása érdekében kedden az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyében elrendelte a baromfi zártan tartását. Az előírás célja, hogy tovább csökkenjen a vadon élő madarakkal történő érintkezés lehetősége. Korábban az egész országra kiterjedően elrendelték a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák. A rendelkezés nem egyedülálló Európában: a jelenlegi járványügyi helyzetre való tekintettel hasonló döntést hozott Németország, Ausztria, Hollandia és Franciaország hatósága is, valamint Lengyelország, Dánia, Horvátország és Svájc is.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza mintegy két hónapja bukkant fel, a fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén. A récefélék vándorlási útvonala mentén található összes ország érintett.

A vírus miatt már több Európai Unión kívüli ország tiltotta meg az exportot az érintett magyarországi megyéből vagy Magyarországról, köztük Kanada, Szerbia, a Dél-Afrikai Köztársaság, Izrael, Japán, Hongkong és Szingapúr. A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést nem okozott.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Egyszerűsödött az állatlétszám igazolása a baromfitartók számára

2020. május 27. 12:53

A Nébih tájékoztatja a baromfitartókat, hogy a Magyar Államkincstár döntése alapján az állatbetegségek megelőzésével, leküzdésével kapcsolatos támogatások alapjául szolgáló állatlétszám megállapításához és igazolásához a madárinfluenza leölési határozatok adatai is felhasználhatóak a kifizetés kérelmezésekor.

Nőtt a sertés-, csökkent a baromfi vágások száma

2018. március 1. 08:03

A tavaly levágott állatok élősúlya összesen 53 400 tonna volt, míg a vágósúly 27 200 tonnát ért el, ami egyaránt háromszázalékos csökkenést jelent.

A járványvédelmi zártság biztosítja a madárinfluenza megelőzését

2019. december 30. 15:17

Az állományok zártan tartása jelenleg is javasolt az állattartók számára, ugyanakkor a fedett helyen történő etetés és itatás folyamatosan kötelező érvényű előírás.

Növekedett a baromfihús termelői ára

2018. november 21. 08:33

A KSH adatai alapján Magyarország baromfihúsimportja 2 százalékkal 46 ezer tonnára csökkent, míg baromfihúsexportja 20 százalékkal 139 ezer tonnára emelkedett.