Állattenyésztés

Már Békés megyében is szűrik a baromfikat

NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun és Csongrád megye után Békés megye azon területein is elrendelte a baromfiállományok szűrését, amelyek nem állnak korlátozás alatt. Az intézkedés elsődleges célja a betegség továbbterjedésének megakadályozása.

A Nébih 2020. március 27-én Bács-Kiskun és Csongrád megye korlátozás alatt nem álló területein elrendelte a baromfiállományok szűrését a madárinfluenza vírus terjedésének megakadályozása érdekében. Tekintettel arra, hogy a betegség azóta Békés megyében is megjelent, az intézkedés május 4-től kezdődően ennek a megyének a korlátozással nem érintett területein is életbe lépett.

A továbbiakban ezekről a területekről az ország bármely részébe irányuló kiszállításokat – függetlenül attól, hogy a szállítás azonnali vágás vagy továbbtartás céljából történik – tamponvizsgálatnak kell megelőznie. A mintát (30 db kloáka tampon, állami költségre) a tervezett szállítást megelőző 48 órán belül kell levenni. A szállítmány elindításához azonban nem kell megvárni a laboreredményt, amennyiben a szállítást megelőző klinikai vizsgálat kedvező eredménnyel zárult.

Az intézkedés a naposbaromfi-kihelyezésekre nem vonatozik.

A szűrés – kiegészítve a korlátozás alatti területeken előírt kötelező vizsgálatokat – kulcsfontosságú eszköz a madárinfluenza továbbterjedésének megakadályozásában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Jól teljesített a baromfiágazat 2018-ban

2019. május 4. 06:54

A baromfiágazat az egyik legfontosabb szektora a magyar gazdaságnak, ezt támasztja alá, hogy 2018-ban a baromfiágazat adta az agrárium kibocsátásának több mint 14 százalékát.

Tovább terjed a madárinfluenza Lengyelországban

2020. január 14. 09:31

A lengyelországi baromfihús és tojás importját már leállította Szingapúr, Hongkong, a Dél-afrikai Köztársaság, Japán, Kína, Dél-Korea és az Egyesült Arab Emírségek, Ukrajna és Fehéroroszország pedig korlátozásokat vezetett be.

Kilengés után helyreáll a tojás ára

2018. január 23. 08:43

Az egy évvel ezelőtti áfamérséklés következtében nem csökkent a tojás ára, hanem a tiltott szerek használata miatt az unióban kirobban botrány következtében emelkedni kezdett. Idén januárban újra lefelé indultak az árak.

Jelentős bővülés várható a baromfipiacon

2018. április 13. 06:50

Az optimizmus a brojler- és a víziszárnyas-ágazatot egyaránt jellemzi, csak a pulykánál várnak stagnálást.