Állattenyésztés

Megjelent a madárinfluenza Szlovákiában

NÉBIH

Magas patogenitású madárinfluenza vírust mutattak ki vadon élő madarakban 2018. március 28-án Szlovákia délnyugati részén.

A magas patogenitású madárinfluenzát Nagyszombat közelében, Magyarország határától mintegy 50 kilométerre, elhullott dankasirályokból (Larus ridibundus) mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok.

A most Szlovákiában talált madárinfluenza vírus nem azonos a 2016-2017-es magyarországi és európai járványt okozó H5N8-as vírussal, hanem a H5N6 szerotípusba tartozik. A vírus ezen altípusát most mutatták ki első alkalommal Szlovákiában; korábban 2017 decemberében, Hollandiában jelent meg először az Európai Unió területén.

A betegség határainkhoz közeli előfordulása felhívja a figyelmet a vírus magyarországi megjelenésének kockázatára is, ezért a NÉBIH kéri a baromfitartókat, hogy fokozottan ügyeljenek a járványvédelmi előírások betartására! Az elhullottan talált vadmadarakat, illetve a betegség baromfiállományokban felmerülő gyanúját pedig az állategészségügyi szolgálatnak kell bejelenteni.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Nőtt a szarvasmarha kivitel

2018. május 10. 06:55

Marhahúsból 40 százalékkal többet szállítottak külföldre a feldolgozók, az áremelkedésnek köszönhetően a kivitel értéke ennél is nagyobb mértékben, összesen 64 százalékkal bővült.

Tizenhárommilliárd forint áll rendelkezésre baromfi állatjóléti támogatásra

2019. április 2. 12:34

A baromfitartó gazda támogatást vehet igénybe az előírásokon túlmutató állatjóléti kötelezettségvállalás többletköltségeire.

Szinte minden élelmiszernél áremelkedés várható

2018. szeptember 24. 12:03

Bár termékenként is eltérő mértékben, de átlagosan 10-12 százalékkal emelkednek az év végéig a legfontosabb élelmiszerek árai.

Már 226 állattartó telepen mutatták ki a madárinfluenzát

2020. április 28. 08:34

Hasonlóan más európai országokhoz, nagy valószínűséggel a madárinfluenza-vírus fertőzést Magyarországon is a vándorló vadmadarak okozták.