Állattenyésztés

Melyik színt válasszam? – 22 féle színből választhatnak a szarvasmarha tartók az ENAR-ban

NÉBIH

Lezárult a szarvasmarha ENAR rendszert érintő két jelentős fejlesztés. 2019. december 18-tól a borjúbejelentések és módosítások során a korábbi 10 helyett már 22 színből választhatnak a bejelentők. Emellett lehetővé vált az egyedek tömeges, elektronikus adatbejelentése is közvetlenül a „webENAR” felületén.

A színkódok bővítése az egyedek pontosabb azonosítását szolgálja. A Nébih az új színkódokat az adott fajta törzskönyvezését végző tenyésztő szervezetekkel és tenyésztési kérdésekben elismert tudományos szakemberekkel együttműködve alakította ki. A hatóság 2020. április 30-ig a korábbi bizonylatokat is elfogadja mind a bejelentés, mind a módosítás során.

A másik, jelentős fejlesztés szintén a borjúbejelentéseket érinti: a Nébih – a korábbi e-mailes küldés bizonytalanságának kiküszöbölése érdekében – lehetővé tette, hogy a regisztrált felhasználók a „webENAR”-on XML formátumban feltölthessék/betallózhassák a bejelentésre szánt egyedek adatait a központi adatbázis felé. Megvalósult tehát az autentikált csatornán történő, tömeges elektronikus adatbejelentés. 2020. április 30-ig mind a korábbi e-mailes, fájl csatolással történő bejelentés, mind pedig az XML feltöltési lehetőség a felhasználók rendelkezésére áll.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Kevesebb élőmarhát vittek a törökök

2018. szeptember 17. 08:53

A KSH adatai alapján Magyarország élőmarha-exportja 3 százalékkal emelkedett 2018 január–júniusában 2017 január–júniusához képest. A főbb partnerek Törökország, Ausztria és Horvátország voltak. A legtöbb szarvasmarhát Törökországba szállították, ahova 11 százalékkal csökkent a kivitel. Az Ausztriába és Horvátországba szállított mennyiség nem változott jelentősen.

Komoly mennyiségben vásárolt élőállatot hazánktól Kazahsztán

2019. szeptember 17. 10:04

A vásárlásra a kazahsztáni gazdálkodók többször is kérték az ottani mezőgazdasági tárcát, mivel a magyar élőállatok kiváló minőségűek.

Ugató drónok veszik át a juhászkutyák munkáját

2019. március 17. 10:34

Az ember nélküli légi járművek fejlesztése annyira felgyorsult az utóbbi években, hogy egyes új-zélandi állattenyésztők már őket alkalmazzák juhászkutyák helyett.

A Talentis Agro Csoport számít a fiatal agrárszakemberekre

2019. május 10. 04:37

A Talentis Agro Vállalatcsoport minden meghatározó szántóföldi növénykultúra termesztésében jelen van, kiemelt célként tekintenek a precíziós gazdálkodás kínálta lehetőségekre.