Állattenyésztés

Milliárdokban mérhető a hazai méhészkedés jelentősége

Agrofórum Online

A méhészkedés több ezer család megélhetéséhez nyújt jövedelemforrást, s ezáltal közvetve hozzájárul a vidék népességmegtartó képességéhez, az ágazat jelentősége milliárdokban mérhető – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Szentlőrincen a III. Baranyai Mézes - Mázas Napon.

Nagy István kiemelte, a magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát adja, mindez forintban kifejezve pedig 22-25 milliárdos összeget jelent.

Magyarország természeti adottságai kedvezőek a méhészkedés számára- tette hozzá.

Nagy István örvendetesnek nevezte, hogy a hazai mézfogyasztás emelkedő tendeciát mutat. Néhány évvel ezelőtt az egy főre eső mézfogyasztás alig érte el a 30 dekagrammot, jelenleg pedig már 70 dekagram.

Az Európai Unió 27 tagállama között hazánk rendelkezik a 6. legtöbb méhcsaláddal. A méhészek számát tekintve a középmezőnybe tartozunk, de a méhsűrűséget figyelembe véve a 2. helyen állunk. A méztermelés az elmúlt 10 évben 15 és 30 ezer tonna között változott.

A megtermelt méz nagyobb hányada exportra kerül. Az Európai Unión belüli mézkereskedelemben Magyarországnak körülbelül 40 százalékos részesedése van.

(FM Sajtóiroda)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Mézjelentés: túlélési stratégia az ágazatnak

2018. március 1. 16:25

Az EU és tagállamai fektessenek többet a méhek védelmébe, a hamisítás elleni harcba és a termelők támogatásába – áll az Európai Parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalásban.

Együnk több mézet!

2018. október 15. 11:48

Többek között rádiókampánnyal népszerűsítik széles körben a mézfogyasztást, a fiatalokat a közösségi médián keresztül szólítják meg, emellett országszerte különböző rendezvényeken is reklámozzák a fogyasztás előnyeit.

Február 20-ától újra igényelhető méhészeti támogatás

2020. január 10. 09:47

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodók, valamint az OMME és a tagszervezetei 2020. február 20-tól nyújthatják majd be – a 2019/2020. végrehajtási időszakra vonatkozó – kifizetési kérelmeiket a Magyar Államkincstárhoz.

Uniós szintű összefogás segíthet a méhészeken

2019. november 22. 10:33

A környezeti kihívások és az ázsiai versenytársak megjelenése miatt uniós szintű összefogást sürgetett a méhészek érdekében az agrárminiszter.