Állattenyésztés

Most még fontosabb az ASP elleni védekezés

NÉBIH

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a sertéstartó gazdák figyelmét, hogy az intenzív tavaszi mezőgazdasági munkálatok időszakában fokozott figyelmet kell fordítaniuk a házisertés-állományok védelmére. Az afrikai sertéspestissel (ASP) fertőzött vaddisznóval való, akár közvetett érintkezés lehetősége miatt a mezőgazdasági területek, valamint az onnan származó termékek komoly veszélyt jelenthetnek a házi sertésekre.

Az ASP elleni védekezésben továbbra is elsődleges feladat a vírus házisertés-állományokba való bekerülésének megakadályozása, amely a sertéstartók részéről az alábbi intézkedések és előírások betartását kívánja meg:

  • A sertéseket zártan kell tartani, olyan módon, hogy vaddisznóval sem közvetlenül, sem közvetve ne tudjanak érintkezni.
  • A sertések gondozását végző személynek a sertésállománnyal kapcsolatos munkák megkezdése előtt kezet kell mosnia, ezt követően az utcai ruházatát olyan öltözékre és lábbelire kell cserélnie, amelyet csak a sertésólban és annak környékén használ. A sertésólba történő belépés előtt ismét lábbelit és kezet kell fertőtleníteni.
  • A sertések etetéséhez, a sertésól takarításhoz szükséges eszközöket máshol, más munkákra nem szabad használni.
  • Idegeneket vagy sertést tartó ismerősöket, vadászokat a sertések közelébe engedni nem szabad.
  • Sertéshúst tartalmazó élelmiszerek, kiemelten a nem hőkezelt termékek (pl. kolbász, szalámi), továbbá a nyers vagy fagyasztott húsok feldolgozásánál keletkező mosólé, illetve bármely egyéb élelmiszerhulladék nem kerülhet a sertések takarmányába, ezzel való etetésük szigorúan tilos!
  • A fertőzött vaddisznók nagy száma, általuk az erdők és szántóföldek fertőződése miatt szántóföldről, kaszálóról, legelőről betakarított takarmányt vagy alomanyagot frissen nem szabad felhasználni a házisertések ellátására. Kifejezetten tilos a zöldtakarmány etetése! Felhasználás előtt a szálas takarmányt és gabonát, valamint a szalmát 90 napig száraz helyen kell tárolni. A takarmányt és az alomanyagot elkülönítve, zártan kell tárolni, úgy, hogy a vadon élő állatok ne férjenek hozzá.
  • Élő állatot csak sertés szállítólevéllel és érvényes állatorvosi bizonyítvánnyal ellátva szabad vásárolni! A vásárolt sertéseket az állomány többi egyedétől minimum 30 napig el kell különíteni.

Amennyiben a sertés megbetegszik, azonnal értesítsék az állatorvost!

Ha egy vagy több sertés hirtelen, minden látható tünet nélkül elhullik, ha egy vagy több állat bágyadt, nem eszik, lázas, gyenge, bizonytalanul mozog, ha a bőrön vérzések figyelhetők meg, a bőr vöröses-lilásan elszíneződik, véres hányást, hasmenést látnak, minden esetben gondolni kell az ASP lehetőségére.

A vaddisznókban megállapított afrikai sertéspestis miatt fertőzötté minősített területeken a fenti, alapvető óvintézkedéseken túl be kell tartani a Nébih által kiadott „Jó Sertéstartási Gyakorlat” útmutató előírásait is! Ezenkívül kötelező a járási hivatalban bejelenteni a sertésvásárlási, eladási, valamint a háznál történő vágási szándékot is.

Magyarország sertéságazatának megvédése érdekében, a betegség legkisebb gyanúja esetén is a legszigorúbb módon jár el az állategészségügyi hatóság, ideértve egy adott sertésállomány megelőzési célból történő felszámolását is.

Amennyiben az állattartó a betegség megelőzésében és a betegségmentesítésben a tőle elvárható módon közreműködik – azaz a betegséget időben bejelenti, az előírt járványvédelmi zártságot megteremti –, az esetleges járványvédelmi intézkedések állami kártalanítás mellett történnek.

A járvány aktuális hírei valamint a betegséggel kapcsolatos hasznos információk az alábbi, folyamatosan frissülő weboldalon elérhetőek: http://portal.nebih.gov.hu/hu/afrikai-sertespestis

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Jól kezdték az évet a hazai vágóhidak

2018. május 28. 07:43

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) jelentése szerint az üzemekben 11 százalékkal több szarvasmarhát, 1,7 százalékkal több sertést és 15 százalékkal több baromfifélét dolgoztak fel az első negyedévben, mint az előző év azonos időszakában.

Belgium is sertéseket vágna le

2018. szeptember 25. 06:00

Noha több ezer sertésről van szó, kivételes intézkedést kell hozni egy katasztrófa elkerülése és a belga húsexport védelme érdekében.

Katonai és rendőri erőket mozgósítanak a sertéspestis miatt Vietnamban

2019. június 30. 06:37

A délkelet-ázsiai országban első alkalommal februárban észlelték az afrikai sertéspestis-vírust, a betegség nagyon gyorsan terjedt, és az ország 63 tartományából hamarosan 42-ben mutatták ki.

Ingyenes fertőtlenítőszert kaphatnak a sertéstartók az afrikai sertéspestis miatt

2019. szeptember 17. 09:03

Az állattartó telepeken végzett takarítások és fertőtlenítések célja a fertőző betegségek megelőzése.