A napokban látott napvilágot a hír, miszerint minden támogatást megkapnak a magyar hatóságoktól azok a vállalkozók, akik idehaza rovarfarmot létesítenek. A hír számos kérdést vet fel, tudtuk meg Bársony Pétertől, a Debreceni Egyetem és MÉK Takarmány- és Élelmiszer Biotechnológiai Tanszék adjunktusától, aki szerint a rovarfehérje előállításban van lehetőség, de az, hogy ez valóban érdemi segítség lesz-e a fehérje ellátásban, még a jövő kérdése.
Évezredekre nyúlnak vissza a gyökerei annak, hogy rovarokat eszünk, főleg Ázsiában és Afrikában, de kisebb mennyiségben az egész világon. Hobbiállatok részére, kisüzemi körülmények között már évtizedek óta szaporítanak, nevelnek és egyes esetekben dolgoznak fel rovarokat, de itt most más léptékről van szó.
A 2000-es évek közepe táján váltak egyre intenzívebbé a rovarfehérje hasznosítására irányuló törekvések. Mindennek igen egyszerű oka volt, ez pedig a fehérje hiány. A Föld lakossága lassan eléri a 8 milliárdot, egyre csökken a megművelhető területek aránya. Ezért az ember és a gazdasági haszonállatok között verseny alakul ki a termőföldért, hiszen azon élelmiszert és takarmányt egyaránt lehet termelni. További problémát jelent, hogy a föld lakosságának növekedése, illetve életszínvonalának javulása jelentős többlet igényt fog generálni az állati eredetű élelmiszerek iránt.
A mai nagy genetikai képességű állatok keveréktakarmányainak egyik fontos komponense a fehérjeforrás. A világ legtöbb országára – így Magyarországra is – jellemző, hogy nem képesek a fehérjetakarmány szükségletet saját termelésből fedezni. Ezért importra, legnagyobbrészt extrahált szójadarára szorulnak, szorulunk. Ez nagy kitettséget jelent nekünk magyaroknak is, hiszen 6-700.000 tonnát importálunk évente. Ezért számos területen folynak kutatások ezen problémák enyhítése érdekében. Az egyik ilyen lehetséges részmegoldásnak tűnik: a rovarok élelmiszeripari vagy takarmányozási felhasználása, ez azonban nagyon sok olyan kérdést vet fel, amelyre mindeddig nem született válasz.
Vírusok, baktériumok, rovarok:
A tudomány mai állása szerint kijelenthető, hogy számtalan azoknak a vírusoknak a száma, amelyeket rovarok hordoznak, melyeknek egy részét ismerjük, más részét nem, így az általuk jelentett egészségügyi kockázattal sem tudunk pontosan kalkulálni. A rovarokat, illetve lárváikat teljes egészében feldolgozzák, így elfogyasztásuk a tápcsatornával, illetve az abban lévő baktériumflórával együttesen történik. Az, hogy milyen hatással van mindez az állatok, vagy az emberek szervezetére, még nem tudjuk biztosan. Lehet hogy ártalmatlanok, de a számos befolyásoló tényező miatt néhány vizsgálat alapján még nem állíthatunk biztosat.
Intő példa lehet a BSE betegség esete (szarvasmarhák szivacsos agyvelő elhalása), ahol az állati eredetű takarmány felhasználási módjának megváltoztatása jelentős állat- és humán-egészségügyi következményekkel járt. A baktériumok, vírusok mellett pedig meg kell említenünk az esetleges allergén hatásokat is, melyekről még kevesebb információval rendelkezünk.
Ezzel azonban még nem értünk a megválaszolatlan kérdések végére: a következő a rovarfehérjék takarmányozási értéke, melyet elsősorban az aminosav összetétel és azok emészthetősége határoz meg. Vannak már erre irányuló kutatások ugyan, de mivel jelenleg az előállítás technológiájának léptéknövelése folyik, ezért ezek még nem mérvadóak.
További fontos tisztázandó tényező a rosttartalom: számos helyen találkoztam azzal, hogy a rovarfehérjének rosttartalma van. Ez azonban félrevezető, hiszen állati eredetű takarmányról van szó. Az igazság az, hogy az analitikai módszerből adódóan a rovarok kitinvázát határozzuk meg nyersrostként. Bár a kitin strukturálisan hasonlít a cellulózhoz, de ez nem rost. Az, hogy mekkora a rovarnak/lárvának a kitintartalma, nagyban befolyásolja annak táplálóértékét. Ennek oka, hogy bár magas fehérjetartalmú, de nagyon rosszul hasznosítható. Eddigi ismereteink szerint az ilyen emészthetetlen rost magas részarányban ronthatja a többi táplálóanyag emészthetőségét is. Ezért ennek tisztázása is szükséges.
Tengernyi fehérje hiány:
Ha ennyi a kétely, mi szól mégis a rovarfehérje felhasználása mellett?
Elsősorban a már említett fehérje hiány. Ez nagyban érinti az akvakultúrát (halak és egyéb tengeri élőlények), nem véletlen hogy az EU 2017-ben elsőként az akvakultúra részére gyártott takarmányokban engedélyezte a rovarliszt felhasználását. Hagyományosan ezen állatfajok takarmányozásában jelentős mennyiségű hallisztet és halolajat használtunk fel, azok táplálkozási szokásai, igen magas fehérje és energia szükséglete miatt.
Bár a halliszt a legtökéletesebb fehérjeforrás, a tengereket azonban már-már teljesen lehalásztuk. A szardellafajok, amelyekből előállítják a halliszt jelentős részét, mára a világ legfontosabb halai lettek. Áruk az egekben, és mindeddig nem találtuk meg, mi lenne az, ami ezt a magas minőséget ki tudná váltani. A krill úgy tűnt megoldás lehet, azonban mennyiségük szintén korlátozott, így ez sem egy fenntartható alternatíva.
Másodsorban pedig folyamatos a gazdaságos termelésre való törekvés. A rovarfehérje előállítása esetében a számok azt tükrözik, hogy jóval kevesebb édesvíz és terület felhasználás szükséges, mint bármely más gazdasági állat esetén, ez pedig a XXI. század egyik kulcskérdése lehet.
Csakhogy itt megint akad pár probléma: az Európai Unió a tavalyi évben fehérje felhasználás céljából hét rovarfaj hasznosítását engedélyezte, azonban oly módon, hogy ezek gazdasági állatnak számítanak, ugyanúgy, mint pl. a brojler csirke vagy a sertés. Ez azt jelenti, hogy takarmányozásukra csak gazdasági haszonállatok számár engedélyezett alapanyag használható.
Így hiába dolgozza fel a fekete katonalégy 10 nap alatt a szerves hulladék 60%-át, ezzel ugyanúgy nem takarmányozható, mint ahogy a sertés vagy a baromfi sem a konyhai hulladékkal, mivel tiltott takarmányalapanyag. Emellett itt van még a begyűjtésük és a feldolgozásuk problémája is, az állatjóléti, állat-egészségügyi előírások. A ma alkalmazható módszer a hűtés, amely igen költséges eljárás, ezt követően be kell gyűjteni, illetve ki kell válogatni a rovarokat, amely történhet gépesítve vagy kézi erővel, amelyben az agrárium sem dúskál.
Annyi mindenről esett szó, arról azonban nem, hogy milyen formában hasznosulnak a rovarok?
A takarmányozási célból három-négyféle terméket szoktak előállítani. Ezek a szárított egész rovar vagy lárvája. A szárított nyersanyag feldolgozásából két termék keletkezik: egyik a rovarliszt, a másik pedig az olaj. A negyedik hasznosítási lehetőség pedig azé a közegé, amelyben nevelkedik, ezt trágyaként lehet felhasználni gyümölcsösökben, kertészeti kultúrákban.
Említette a fekete katonalégy lárváját, ezentúl milyen fajok felhasználását engedélyezte az EU?
A toxikológiai vizsgálat alapján az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal (EFSA) a fekete katonalégy (Hermetia illucens), a házilégy (Musca domestica), a közönséges lisztbogár (Tenebrio molitor), a penészevő gabonabogár (Alphitobius diaperinus), a házi tücsök (Acheta domesticus), a sávos tücsök (Gryllodes sigillatus) és a banántücsök (Gryllus assimilis) fajokat minősítette biztonságosnak.
Milyen területeken történik ma Európában az alkalmazásuk?
Jelenleg csak az akvakultúrában és a kisállattartásban alkalmazzák. A tervek szerint, de hangsúlyozom, egyelőre csupán tervekről van még szó, 2019-ben a baromfi, 2021-22-ben pedig talán a sertések esetében lesz felhasználható.
Még pár gondolat a témához:
A FAO bocsátotta ki azt a 201 oldalas tanulmányt (Edible insects: future prospects for food and feed security, 2013.; http://www.fao.org/docrep/018/i3253e/i3253e.pdf), amiben a 10. fejezet az egészségügyi veszélyekkel foglalkozik.
A Scientific Reports, ami elismert tudományos folyóirat, ez év júliusában közölt egy cikket, (Impact of Edible Cricket Consumption on Gut Microbiota in Healthy Adults; 2018. https://www.nature.com/articles/s41598-018-29032-2), amiben azt vizsgálták, hogy miként változik meg azoknak az embereknek a bélflórája, akik sült és porrá őrölt szöcskéket fogyasztottak. A vizsgálat során nem találtak nagy különbségeket, új baktériumokat nem mutattak ki, de lehet, hogy csak azért, mert nem az összes törzset vizsgálták, csak a kísérlet előtti, már meglevő baktériumok mennyiségét hasonlították össze a kezelés utánival.