Állattenyésztés

Nem kedvez a méhészeteknek a forróság

MTI

Az extrém hőség sem kedvez a méhészetnek, mert rövidebb ideig virágoznak a növények, és a méheknek a kaptár hűtésével is foglalkozniuk kell - közölte az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán.

Bross Péter azt mondta, a növények virágzási időszaka körülbelül felére csökken, emiatt a méheknek kevesebb idejük van nektárt gyűjteni.

Tovább csökkenti ezt az is, hogy a méhek nektár helyett vizet hordanak, amellyel a kaptárt hűtik, hogy az ne hevüljön fel. A kaptár állandó hőmérséklete nyáron 30-35 fok között van, de a napsütés miatt akár ötven fokra is felmelegedhet – ismertette.

Hozzátette, a nagy meleg a méhésznek sem kedvező, mert védőruhába beöltözve kell a napon dolgozniuk.

Korábban az akác virágzásakor az eső esett három hétig, ami szintén megviselte az ágazatot – idézte fel.

Bross Péter beszélt arról is, a kormány hatszázmillió forintot biztosít idén a méhcsaládok egészségügyi állapotának megőrzésére. A méhészek a kérelmeket június 15. és augusztus vége között elektronikusan nyújthatják be.

A támogatás mértéke méhcsaládonként 500 forint, ez a „gesztus értékű felajánlás” szerinte azt mutatja, hogy a kormány fontosnak tartja a méhészágazatot – vélekedett.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Fontos a tömeges méhpusztulások felderítéséhez kapcsolódó adatszolgáltatás teljesítése!

2019. április 25. 08:04

Az április elején indult felmérés célja a tavalyi nagymértékű méhpusztulás okainak felderítése.

Borúsak a méhészek kilátásai

2019. március 18. 09:03

A korán érkezett enyhülés miatt a méztermelés szempontjából legfontosabb hazai növényünk, az akác virágrügye már kipattant, ennek következtében jelentős az elfagyás kockázata.

Összefogás lendíthetne a mézágazaton

2018. november 10. 08:03

Már nem fenntartható, hogy a Magyarországon termelt méz nagy részét hordós kiszerelésben adják el, a méhészeknek meg kell mutatniuk, hogy a termelésben és az értékesítésben is közösen tudnak előre lépni.

A magyar mézet itthon kellene palackozni

2018. július 11. 09:01

Európában mézhiány van, miközben a magyar termelés évente 15-20 ezer tonnával meghaladja a belföldi fogyasztást.