Állattenyésztés

Nincs ok pánikra: semmi gond a hazai sertéshússal

NAK

A NAK felhívja a fogyasztók figyelmét, hogy az afrikai sertéspestis magyarországi megjelenése után is biztonságosak a hazánkban előállított húsok és húskészítmények.

Fontos hangsúlyozni, hogy a kórokozót kizárólag vaddisznókból mutatták ki, a magas szintű állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szabályok miatt pedig kizárt, hogy az emberre egyébként veszélytelen vírussal fertőzött termék kerüljön forgalomba.

 A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal két, Heves megyében elhullott vaddisznóban mutatta ki az afrikai sertéspestist. A betegség tehát a házi sertésekben nem jelent meg, és ennek az állapotnak a megőrzése komoly nemzetgazdasági érdek.

A kórokozó elleni hatékony védekezés alapja a korai felismerés, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelten kéri az állattartókat és a szakembereket, hogy az állategészségügyi és járványvédelmi szabályokat az ország teljes területén fokozottan tartsák és tartassák be. Minden elhullott, beteg vagy rendellenesen viselkedő vaddisznóról, sertésről mielőbb értesítsék az illetékes állatorvost. A vírus elleni védekezéshez segítségül szolgál a NAK portálján elérhető, a sertéspestis kapcsán hozott intézkedésekről és az esetleges teendőkről szóló részletes tájékoztató.

Fontos hangsúlyozni, hogy a hazai állattartó telepek és húsfeldolgozó üzemek az Európai Unió által megkövetelt magas szintű állategészségügyi felügyelet alatt állnak, ezért az élelmiszerbiztonság garantált. A magyar feldolgozók által – legálisan és ellenőrzött módon -– előállított sertéshús és sertéshúskészítmények biztonságosak. Az afrikai sertéspestis vírusa egyébiránt nem betegíti meg az embert, a fertőzött állatokkal való érintkezés, de még fertőzött élelmiszer elfogyasztása sem jelent veszélyt.

A NAK partnerszervezetei bevonásával és velük együttműködésben mindent elkövet a hazai állattartók és húsfeldolgozók működőképességének megőrzése, veszteségeinek csökkentése érdekében.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Afrikai sertéspestis: havonta 19,5 millió dolláros veszteség

2019. december 7. 10:37

Az afrikai sertéspestis miatt az ágazatot érő veszteség havonta egymilliárd pezó, vagyis 19,5 millió dollár körül van a Fülöp-szigeteken.

9 megye teljes területe már PRRS mentes

2020. február 18. 16:08

Az afrikai sertéspestis miatt időközben világszinten kialakult sertésegészségügyi és járványügyi helyzet, illetve az annak kapcsán fellépő piaci események is indokolttá tették, hogy változtatások kerüljenek bevezetésre.

Ad hoc munkacsoport jön létre az afrikai sertéspestis miatt

2018. november 15. 12:47

Az intézkedések további módosítására, „finomhangolására” van szükség a mielőbbi észlelések, a fogékony állományok egyedszámának csökkentése, valamint a minél nagyobb számú laboratóriumi vizsgálatok biztosítása érdekében.

Ukrajna lazított a magyar sertéshús beviteli tilalmon

2018. július 27. 13:15

A rendelkezés visszavonásával, illetve a fertőzött magyarországi megyék területére való módosításával újra megnyílt a lehetőség az érdekelt magyar vállalkozások előtt az ukrán export szállításokra.