Állattenyésztés

Nőtt a sertéságazat kibocsátása

MTI

A sertéságazat kibocsátása tavaly az előző évhez képest 3 százalékkal, 2010 óta pedig 1,8 százalékkal nőtt az orosz embargó és az afrikai sertéspestis okozta piaci válsághelyzetek ellenére - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön, a Merre tovább sertéságazat? elnevezésű konferencián, Budapesten.

Az államtitkár az Agrármarketing Centrum (AMC) és a Magyar Mezőgazdaság című hetilap által szervezett szakmai tanácskozáson ismertette, hogy a sertéságazat a magyar mezőgazdaság kibocsátási értékének 8 százalékát adta tavaly, a sertésállomány 2,9 millió egyedet jelentett, 4,7 millió sertést vágtak.

Az ágazat importja tavaly 411 millió euró volt, az export értéke meghaladta a 330 millió eurót. A sertéspestis miatt az ország volumenben piacainak egyharmadát, értékben 43 százalékát veszítette el. Ezért is fontos, hogy összpontosítsanak a belföldi piacra – tette hozzá.

Kifejtette, hogy Magyarországon a sertés élősúlyának termelési költsége 2017-ben kilogrammonként 1,2 euró volt, míg az Egyesült Államokban 0,73 euró, Spanyolországban 1,03 euró. Ugyanebben az évben az egységesen 30 és 120 kilogramm közötti hízlalási fázisra számolt takarmányhasznosítási érték 3 kilogramm volt, a hollandok és a belgák mintegy 2,6 kilogrammal hozzák ki. Míg Magyarországon egy hízóra élete során 1,16 óra munkát fordítanak, a versenytárs országokban ez jóval kevesebb – jegyezte meg. A Vidékfejlesztési Programban a sertéstelepek korszerűsítésére kiírt pályázatban eddig közel 200 kérelmet támogattak 29 milliárd forintnyi kötelezettségvállalással. Emellett a kormány 2014. és 2020. között 300 milliárd forintot fordít az élelmiszerfeldolgozás fejlesztésére, az állatjóléti támogatásokra idén közel 20 milliárd forint jut – tette hozzá.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Az afrikai sertéspestis elleni védekezést foglalja össze az új főállatorvosi határozat

2018. március 10. 07:47

Az ASP emberre nem veszélyes, ugyanakkor esetleges magyarországi megjelenése rendkívül komoly gazdasági kárt jelentene.

Kampány indul az afrikai sertéspestis megelőzése érdekében

2018. augusztus 10. 10:13

Az afrikai sertéspestis egy rendkívül agresszív betegség, a fertőzött állatok 3-4 napon belül elhullanak. Azokban a házi sertés állományokban, ahol a vírus megjelenik, ott a teljes sertés állományt le kell ölni.

Idén még biztosan lesz sertés állatjóléti támogatás

2018. február 26. 11:21

A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatást 2018. december 31-ig hagyta jóvá az Európai Bizottság, a támogatási program további működtetése újabb notifikációt tesz szükségessé.

Figyeljünk oda a plakátokra a budai erdőkben!

2019. október 7. 08:02

Fontos, hogy az erdők lezárására nem kerül sor, a turistaútvonalak továbbra is látogathatóak.