Állattenyésztés

A sertéspestis miatt Oroszország ideiglenesen kitiltotta a magyar sertéshúst

MTI

Az orosz állategészségügyi és növényvédelmi szövetségi szolgálat ideiglenes korlátozást vezetett be május 7-től a Magyarországról származó élő sertések és sertéshúsból készült hústermékek, sertésembrió és reprodukciós anyagok bevitelére.

Az ideiglenes intézkedésről azután született döntés, hogy Heves megyében nőtt azon állatok száma, amelyeknél kimutatták az afrikai sertéspestist (ASP) – áll az orosz közleményben.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) országos főállatorvosa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában azt mondta, hogy újabb fertőzött vaddisznót találtak Heves megyében, április 21. óta összesen öt tetemnél mutattak ki afrikai sertéspestist (ASP).

Bognár Lajos közölte: a betegség Heves megye M3-as autópályától északra eső területét érinti, ahol a Nébih minden kilőtt vaddisznót megvizsgál, ezzel próbálva megakadályozni a vírus terjedését.

Az adott területen nyilvántartásba veszik és szigorúan ellenőrzik a házi sertéseket, az eddigiekben nem találtak a betegségre utaló tüneteket – fűzte hozzá.

Kiemelte: az egyik legnagyobb kockázat az lehet, ha – felelőtlen emberi magatartással – a fertőzött területről élelmiszerhulladék kerül a házi sertések közelébe.

Az ASP egy nagyon ellenálló vírus, váladékokban és élelmiszerhulladékban hónapokig fertőzőképes lehet – hívta fel a figyelmet a főállatorvos.

A Nébih honlapján az szerepel, hogy a vírus miatt Ukrajna, Szerbia, Japán, Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea, Ausztrália, Fehéroroszország és Dél-Afrika Magyarország egész területéről, Macedónia pedig Heves megyéből tiltotta meg a magyar sertéshús bevitelét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Újabb mélyponton a sertésállomány

2020. augusztus 26. 08:47

2019. december 1-jén 909 ezer szarvasmarhát tartottak a gazdálkodók, 2,7 százalékkal többet, mint az előző év azonos időpontjában.

A sertésembrió-elhalás kockázatát mérséklő kutatásba kezdtek

2019. március 3. 08:33

A szakemberek speciális zsírsavakat tartalmazó takarmányokat is fejlesztenek, hogy ezzel növeljék a megtermékenyülés valószínűségét és azt követően védjék az anyaállatot, valamint a magzatokat.

Tovább csökkent a sertések száma

2018. február 14. 10:15

Az elmúlt egy évben 18 ezerrel nőtt a szarvasmarha-, 6 ezerrel a juhállomány, ugyanakkor a sertések száma 37 ezerrel, a tyúkoké pedig 183 ezerrel csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Idén még biztosan lesz sertés állatjóléti támogatás

2018. február 26. 11:21

A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatást 2018. december 31-ig hagyta jóvá az Európai Bizottság, a támogatási program további működtetése újabb notifikációt tesz szükségessé.