Állattenyésztés

Sikamlós téma: szárnyal az ír csigatenyésztés

Syngenta Blog

Egyre több a csigafarm Írországban, mivel a felmelegedés kedvez ennek az üzletágnak. Másrészt a túlzott hőség miatt csak tavaly 70 spanyol csigafarm zárt be örökre.

Évente átlagosan 100 ezer tonnával kevesebb csigahús kapható Európában a kelleténél, viszont Írországban azt mutatják a tapasztalatok, hogy csupán egy acre (0,4 hektár) földterület évente akár 10 tonna éticsigát is adhat.

Az első kereskedelmi csigatenyészet, a Gaelic Escargot, 2014-ben jött létre Írországban, és tulajdonosa, Eva Milka azt mondta, hogy az ágazat potenciálja továbbra is növekedni fog az éghajlatváltozás eredményeként. A csigatenyésztés népszerűsége Írországban egyre nő, mivel a franciaországi és a kontinensen kívüli kereslet meghaladta a kínálatot, ez pedig lehetőséget nyújt az ír gazdák számára a több lábon állásra. Csak ebben az évben hét vidéki településen nyolc új csigafarmot hoztak létre, így 41-re emelkedett a számuk.

Amint az Irish Mirror írta, egy acre „csigamező” 20 ezer eurós éves nyereséget is eredményezhet. És nem csak a húsuk kelendő. A kozmetikai termékekben felhasználják a nyálkájukat, a csigakaviárnak nevezett petéik pedig a világ legdrágább élelmiszerei közé tartoznak: egy 50 grammos tégely ára 85 euró

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Egy ragadozó, ami fokozott figyelmet követel

2019. április 26. 05:36

A 80-as évek elejéről még csak egy-egy példányról van tudomásunk országunkban, ma pedig már 6000 körüli az a szám évente, amit a vadászok elejtenek. Magyarországon több tízezer példányról kell beszélnünk, ami az állományát illeti.

Szinte tökéletesek az adonyi Angus tenyészbikák - Fajtaelőnyök és tartástechnológia

2019. május 9. 04:36

2018-ban 93 százalékos vemhesülést értek el az adonyi Angus marhák. Összesen 19 tenyészbika dolgozott az előző idényben, amelyek közül négy állat 100 százalékos eredményt produkált.

Állattenyésztés Képgaléria Videó

Karám blog - a bemutatkozás

2018. február 12. 12:09

A legnagyobb hazai közösségi oldalon Karám-hírek néven néhányan már találkozhattak az írásaimmal, gondolataimmal, most azonban ezen a felületen induló blogom kapcsán először szeretnék bemutatkozni, Kedves Olvasók.

Jelentős változásra számíthatunk az állattenyésztésben

2018. december 29. 15:21

November elsejétől minden tagállamban, így hazánkban is alkalmazni kell az új európai uniós irányelv rendelkezéseit. A módosítás liberalizálja a piacot, így a tenyésztőszervezetek bármely országban megjelenhetnek.