Állattenyésztés

Stratégiai cél megállítani a sertésállomány csökkenését

NAK

Magyarországon stratégiai cél megállítani a sertésállomány csökkenését és növelni a versenyképesen előállított kibocsátást. Ezzel összhangban egyértelmű, hogy elsődleges célként kell kezelni meglévő állományunk megóvását és az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezést, illetve annak megerősítését, ugyanakkor hosszú távú céljaink miatt a mentesítési területen elért eredmények is fontosak.

Az afrikai sertéspestis vírusának európai – főleg vadállományban való – jelenléte okán a felvásárlási árak elmaradnak az előző évek átlagától, így jelenleg több irányból nehezedik nyomás az állattartókra. Egyes állattartókban ezért megfogalmazódott a mentesítési program felfüggesztésének, módosításának gondolata is, ugyanakkor azok, akik eddig már hatalmas pénzeket öltek a magasabb állategészségügyi színvonal – és ebbe a PRRS-mentesítés is beleértendő – elérésébe, azok kiálltak a program folytatása mellett.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és társszervezetei ezért közös egyeztetést kezdeményeztek az illetékes hatóság képviselőivel, első körben az ASP-vírus elleni védekezés és a PRRS-mentesítési program – egymással is összefüggő – helyzetének stratégiai célokkal összhangban történő közös áttekintése, második körben pedig a mentesítési program életszerű végrehajthatósága és az állattartók kapcsolódó gondjainak figyelembevétele érdekében.

Bognár Lajos országos főállatorvossal és a mentesítési programmal foglalkozó illetékes kollégáival, valamint a PRRS-mentesítésben már tapasztalattal rendelkező állattartók bevonásával folytatott megbeszéléseknek köszönhetően néhány fontos dolog módosulhat a programban, amely nemcsak a határidőket érinti, de minden remény szerint a gazdák terheinek csökkentését is eredményezi majd. Az egyeztetés során a hatóság vezette elő a Nemzeti PRRS-mentesítés Programmal kapcsolatos módosítási javaslatokat, amelyeket a szervezeti állattartói kérések figyelembevételével dolgoztak ki.

Lényeges új javaslati elem a PRRS „mentes vakcinázott” (mV) állomány fogalma, amely szerint a mentesítési folyamat során az utódállomány mentességét kell elérni és nem cél a tenyészállatok teljes vírusmentessége. Megengedett lesz, hogy az állományban vakcinázott tenyészállatok legyenek és a telepen használt PRRS-vakcinatörzs kimutatása esetén is megadható lesz az mV státusz. Gyakorlatilag megfelelő telepi menedzsmenttel, a belső járványvédelem megszervezésével és stabil, egységes immunstátuszú tenyészkoca-állomány esetén elérhető az utódállomány fent jelzett vírusmentessége, vagyis az mV minősítés. Az mV minősítésű állományból hízóalapanyag mentes megyébe, mentes járásba is elszállítható lesz továbbtartásra, azonban tenyészállat értékesítése nem lenne lehetséges. A PRRS szakértői bizottság – amelyben az állatjárványügyi, sertésegészségügyi állatorvos szakértők mellett az állatorvostudományi egyetem tudományos szakemberei is részt vesznek – egyhangú véleménye alapján az mV státusz 1-1,5 év alatt bármelyik magyar sertéstelepen elérhető, ahol komolyan veszik a mentesítési programban leírtakat és azokat végre is hajtják.

Az mV státusz elérése után önkéntesen dönthetne a telepmenedzsment arról, hogy mikorra kívánja elérni a jelenlegi jogszabály szerinti teljes vírusmentességet a tenyészállományban. Az egyeztetésben részt vevők túlnyomó többsége teljesíthetőnek tartja, hogy 2020. december 31-ig az ország egésze el tudja érni az mV minősítést, amely egyben a PRRS-mentesítés végcélja is lenne, illetve Hajdú-Bihar és Békés megyékben – a helyi sajátosságok miatt – a céldátum plusz egy év, azaz 2021. december 31. Az előzőek azt is jelentik, hogy a korábbiakkal összhangban sem termékenyítési tilalmat, sem helyi zárlatot nem kell elrendelni a céldátumokig. Hatósági intézkedésekkel, korlátozásokkal azoknak kell számolni, akik ezen időpontokra nem érik majd el az mV státuszt. Vis maior igazolást kaphat majd az az állattenyésztő, akinek hitelképességét, likviditását, beruházással kapcsolatos előzetes terveit akadályozza a hatósági intézkedés. Ugyanez igaz, ha állami támogatáshoz kapcsolódó tartási kötelezettsége van az állattartónak és ennek a hatósági intézkedés miatt nem tud megfelelni.

A résztvevők megvitatták a PRRS-mentesítés önkéntes programmá alakításának esetleges lehetőségét is. Az önkéntes PRRS-mentesítés várható következménye az lenne, hogy a sertéságazat elveszíthetné az elmúlt négy év eredményeit (tenyészállományok 75%-a, a járások 80%-a mentes). A felsorakoztatott érvek egyértelműen meggyőzőek voltak abban a tekintetben, hogy miért nem lehet önkéntesség egy mentesítési programban. Az állattartók sikeres megfelelése érdekében a hatósági ellenőrzéseket minden esetben egy úgynevezett „támogató ellenőrzés” is meg fogja előzni, illetve a mentesítési bizottság mellett a mentesítési folyamatok auditálását, támogató ellenőrzését végző rendszer felállítása is tervbe van véve, amely kötelező jellegű javaslatokat is megfogalmazhat a mentesítés sikerének érdekében.

Mind az ASP elleni védekezéshez, mind a PRRS-mentesítéshez szorosan kapcsolódik, hogy – a korábbi egyeztetésekkel összhangban – az országos főállatorvos körlevélben hívta fel a megyei kormányhivatalokat az élőállat-szállító járművek fokozott hatósági ellenőrzésére, valamint ehhez kapcsolódóan központi, kiemelt ellenőrzésekre is sor fog kerülni a termékpálya minden szakaszában. Az állati melléktermék szállítása ugyanígy jelentős kockázatként jelentkezik, ezért kérésként fogalmazódott meg állami támogatás nyújtása telepi hullaégetők beszerzésére. Észrevételek közt hangzott el a PRRS-fertőzött telepekről kikerülő trágya elhelyezésének szabályozási kérdése is, annak érdekében, hogy azt egy mentes telep közelében ne lehessen korlátozás nélkül kirakni.

Világosan kell látnunk, hogy nemcsak a mentesítés sikeressége lehet közös, de a sikertelenség felelőssége is egyaránt terheli a mentesítési tervet jóváhagyót és az azt végrehajtó állattartót. A szakmai teendők mellett a jövőben az eddiginél több figyelmet és energiát kell fordítani az egymással történő kommunikációra és a kölcsönös bizalom fejlesztésére. Jó hír, hogy a párbeszéd elindult, és ha a vázolt javaslatok érvénybe lépnek, új lendületet kaphat nemcsak a mentesítési program, de az együttműködés eredményeként az egész ágazat is.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Várható volt: tiltólistán a magyar sertéshús

2018. április 26. 08:18

Európai és ázsiai országok tiltották ki piacukról a magyarországi sertéshúst az afrikaisertéspestis-eset miatt – közölte a magyar hatóság.

Egyre több sertéshúst eszünk

2018. február 17. 17:57

Mintegy tíz százalékkal nőtt a sertéshúsfogyasztás 2016 óta Magyarországon, egy lakosra számolva most 25 kilogramm körüli az éves fogyasztás.

Töltött dagadó

2018. február 9. 12:36

A mi családunkban ez A töltött hús, így, ebben a formában, ezzel a töltelékkel.

Idén még biztosan lesz sertés állatjóléti támogatás

2018. február 26. 11:21

A sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatást 2018. december 31-ig hagyta jóvá az Európai Bizottság, a támogatási program további működtetése újabb notifikációt tesz szükségessé.