Állattenyésztés

Tizenhárom tagállam támogatta a méhészeti ágazat megerősítéséről szóló magyar javaslatokat

AM Sajtóiroda

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2019. november 18-i ülésén tizenhárom tagállam támogatta a méhészeti ágazat megerősítésére vonatkozó magyar javaslatokat. Nagy eredmény, hogy a Visegrádi Négyek és más közép-kelet-európai országok mellett olyan régi tagállamok is támogatták a magyar kezdeményezést, mint például Németország, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Belgium, Dánia, vagy Görögország - hangsúlyozta a magyar delegációt vezető Nagy István agrárminiszter.

Az európai méhészek által előállított minőségi termékek nem képesek felvenni az árversenyt az olcsó importtal. Hiába emelkedik uniós szinten a méhcsaládok száma, ha közben csökken az ágazat jövedelmezősége. Ha ehhez hozzávesszük az Ázsiából egyre nagyobb volumenben beérkező olcsó műméz mennyiségét, akkor az oly mértékben csökkenti az ágazat jövedelemtermelő képességét, hogy ezek a hatások együttesen a méhészeti tevékenység felhagyását eredményezhetik. Ebből pedig az következhet, hogy a fiatalok nem fognak belépni az ágazatba, ami összeomlással fenyegeti a szektort.

A méhészeti ágazat nem csak egy mezőgazdasági ágazat a sok közül, hiszen az európai élelmiszergyártás nagyban függ a beporzástól, ezért a méhészeti válság elmélyülésének megakadályozása összeurópai érdek. A helyzet kezelése érdekében Magyarország egy több elemből álló uniós intézkedéscsomagra tett javaslatot. Ennek keretében meg kell emelni a méhészeti programok költségkeretét, illetve lehetővé kell tenni a Közös Agrárpolitika más intézkedéseiről történő forrásátcsoportosítást.

Emellett lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a méhészek a támogatást olyan a termelés szempontjából fontos tevékenységekre fordíthassák, mint az állománypótlás, a kaptárok megújítása, valamint a műlép vagy méhtakarmány vásárlás. Végül a harmadik országokból beáramló silány minőségű méz miatt minél előbb újra kell szabályozni a méhészeti termékek eredetjelölésére és nyomon követésére vonatkozó szabályokat – mondta a magyar tárcavezető.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Fontos határidő közeleg a méhbetegségek elleni gyógyszeres védekezés támogatásánál

2018. március 7. 10:06

A kifizetési kérelmet a II. végrehajtási időszakra vonatkozóan 2017. október 16-tól 2018. április 6-ig lehet benyújtani.

Február 20-ától újra igényelhető méhészeti támogatás

2020. január 10. 09:47

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnél (OMME) tagsági viszonnyal rendelkező méhész-gazdálkodók, valamint az OMME és a tagszervezetei 2020. február 20-tól nyújthatják majd be – a 2019/2020. végrehajtási időszakra vonatkozó – kifizetési kérelmeiket a Magyar Államkincstárhoz.

Újabb méhészeti támogatások kifizetését kezdte meg a Kincstár

2019. szeptember 23. 09:07

A Magyar Államkincstár a Magyar Méhészeti Nemzeti Program 2018/2019-es végrehajtási időszakához kapcsolódóan az elmúlt hónapokban tizenkét alintézkedés keretében már összesen 335 millió forint támogatást fizetett ki a méhész-gazdálkodóknak, illetve a méhész szervezeteknek.

Változik a méhészek gyógyszer-cukor támogatási határideje

2020. április 8. 11:14

A méhészek számára elérhető gyógyszer-cukor támogatás beadási határideje megváltozott, így a korábbi április eleji határidő május végére módosult.