Állattenyésztés

Új állatjóléti támogatás igényelhető a tenyészkocákra

Agrofórum Online

Új állatjóléti támogatást vezet be a Földművelésügyi Minisztérium (FM), ami a tenyészkocákra március közepétől igényelhető, a keretösszege 8,62 milliárd forint.

Új állatjóléti támogatást vezet be a Földművelésügyi Minisztérium (FM), ami a tenyészkocákra március közepétől igényelhető, a keretösszege 8,62 milliárd forint – mondta az FM kiemelt programokért felelős miniszteri biztosa az MTI-nek.

Horváth István emlékeztetett: a múlt évben is volt sertésjóléti támogatás, amelynek az összege 8,5 milliárd forintot tett ki. Így a sertéságazat 2015-től több mint 17 milliárd forint közvetlen támogatást kap. Ez a 2010-es 6 milliárd forintra rúgó ágazati támogatásnak csaknem a háromszorosa – mondta.

Kifejtette: ezzel is támogatja a szaktárca, hogy több sertés legyen Magyarországon. A mostani támogatás bevezetése pedig azt is jelenti, hogy egyedenkénti 38 580 forintos támogatással az anyakoca ára három év alatt megtérül.

Ettől az intézkedéstől reálisan várható, hogy tovább növekszik majd az országban a sertéstartási kedv, ami az elmúlt másfél évben már nőtt – vélekedett Horváth István.

Hozzáfűzte: Magyarországon mintegy 220-230 ezer koca van, de ahhoz, hogy középtávon megduplázódjon a sertésállomány az országban, további mintegy 100-150 ezer kocára van szükség. Mindehhez várhatóan még az is társul, hogy az a gazda, aki a kocatelepét fejleszti, az uniós pályázatok esetében magasabb prioritást élvez majd – mondta.

A tenyészkoca állatjóléti támogatásról szóló rendelkezés a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A támogatási kérelmet a gazdálkodók március 15-től nyújthatják be a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A támogatás pedig április 1-től kezdődik, kifizetés negyedévente lesz – közölte a miniszteri biztos.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Újabb sertéspestises esetek Németországban

2020. szeptember 27. 08:32

A német kormány fontolóra veszi, hogy a gazdálkodóknak támogatást nyújtson, miután az árak csökkentek az ASP vadon élő állatokban való felfedezését követően.

Uniós oltalom alatt az Akasztói szikiponty is!

2020. szeptember 26. 05:37

A magyar akvakultúra ágazat számára komoly elismerés, hogy a Szilvásváradi pisztráng után második magyar édesvízi halként az Akasztói szikiponty földrajzi árujelzője is uniós oltalmat kapott. Az Akasztói szikiponty oltalom alatt álló eredetmegjelölésként való bejegyzésével már 62-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek földrajzi árujelzője az Európai Unióban oltalmat élvez.

Megbénult a német sertéspiac

2020. szeptember 24. 12:17

A sertéseknek halálos kórt okozó vírus (ASP) továbbra is jelentős hatással van a piaci trendre, de mindenekelőtt az exportra.

Készül az akvakultúrát meghatározó stratégia

2020. szeptember 23. 12:01

Az Európai Unióban és Magyarországon is folyamatban van azoknak a stratégiai dokumentumoknak, jogszabályoknak és programoknak az előkészítése, amelyek a következő tíz évre meg fogják határozni a magyar akvakultúra fejlődését – mondta Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár a 44. Halászati Tudományos Tanácskozáson.

Az Agrárminisztérium új állattenyésztési törvényt fog megalkotni

2018. május 30. 12:54

Az agrárminiszter hangsúlyozta: "erős magyar mezőgazdaság nincs erős, szuverén magyar állattenyésztés és fejlett tenyészállat-előállítás nélkül".

Jelentős változásra számíthatunk az állattenyésztésben

2018. december 29. 15:21

November elsejétől minden tagállamban, így hazánkban is alkalmazni kell az új európai uniós irányelv rendelkezéseit. A módosítás liberalizálja a piacot, így a tenyésztőszervezetek bármely országban megjelenhetnek.

Business Superbrands díjat nyert az Agrofeed

2020. május 29. 05:38

A Superbrands program célja a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkák díjazása és megismertetése a társadalommal. Az Agrofeed Kft., hazánk egyik jelentős premix és takarmánykiegészítő gyártója immár 3. alkalommal nyerte el a megtisztelő elismerést.

A sertésembrió-elhalás kockázatát mérséklő kutatásba kezdtek

2019. március 3. 08:33

A szakemberek speciális zsírsavakat tartalmazó takarmányokat is fejlesztenek, hogy ezzel növeljék a megtermékenyülés valószínűségét és azt követően védjék az anyaállatot, valamint a magzatokat.