Bulvár

104 sertésből 100 példány jelöletlen volt egy Tolna megyei vásáron

NÉBIH

A Tolna megyei Dunaföldváron megrendezett állatvásáron tartottak helyszíni ellenőrzést múlt hétvégén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, melynek során a vásárra szállított, eladásra szánt sertések állategészségügyi státuszát és kötelező kísérődokumentumait vizsgálták. Az ellenőrzött 104 állatból 100 példány jelöletlen volt, amely már önmagában is sérti a jogszabályi előírásokat. Emellett azonban egyéb hiányosságok is előfordultak.

Öt állattartó összesen 104 eladásra kínált sertésének szállítási és állategészségügyi dokumentumait ellenőrizték a Nébih szakemberei az egyik Tolna megyében megrendezett állatvásáron 2019 novemberében.

Az ellenőrök megállapították, hogy a 104-ből 100 sertés – a jogszabályban előírtak ellenére – jelöletlen volt, ennek hiányában az állatok eredete sem igazolható. Az érintettek az állatok szállítása kapcsán sem érvényes Sertés Szállítólevelet, sem Állategészségügyi Bizonyítványt, sem Állattartói Nyilatkozatot nem tudtak bemutatni, így a jelölési hiányosságokon túl az eladók az állatok állategészségügyi állapotát sem tudták igazolni.

A hatóság a jelöletlen állatokat a helyszínen megjelölte, továbbá elrendelte azok elkülönítését és forgalomba hozataluk azonnali hatályú korlátozását.

Az érintett állattartók adatai megtalálhatóak a jogsértés listán.

A Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét arra, hogy a hazai házisertés-állomány afrikai sertéspestis fertőzéstől való megóvása érdekében – a biológiai védekezésen kívül – elengedhetetlenül fontos a házi sertések szállítására és forgalmazására vonatkozó jogszabályi előírások pontos és szigorú betartása is!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Romániában már 12 megyében jelent meg az afrikai sertéspestis

2018. szeptember 13. 10:58

Csütörtökön Bukarestben tárgyalt a román hatóságokkal Phil Hogan uniós mezőgazdasági biztos, aki anyagi támogatást ígért Romániának az afrikai sertéspestis elleni küzdelméhez.

Ingyenes fertőtlenítőszert kaphatnak a sertéstartók az afrikai sertéspestis miatt

2019. szeptember 17. 09:03

Az állattartó telepeken végzett takarítások és fertőtlenítések célja a fertőző betegségek megelőzése.

Romániában tovább terjed az afrikai sertéspestis

2018. december 2. 13:30

Mivel a 10 kilométeres megfigyelési körzet érinti Hajdú-Bihar megye egyes területeit, ezért a magyar hatóság Nagykereki és Kismarja települések külterületének korlátozó intézkedéseket rendelt el.

30 százalékot drágult egy év alatt a sertéshús - ez még nem a vége

2019. augusztus 26. 09:34

Sertéshúst ilyen drágán még sose vásárolt külföldről a hazai húsipar, az import kilónkénti ára közelít a 600 forinthoz.