Bulvár

62 malacot loptak el egy sertéstelepről

MTI

Folytatólagosan elkövetett lopással és dolog elleni erőszakkal vádolja a Bajai Járási Ügyészség azt a biztonsági őrt és társát, akik 62 malacot loptak el egy tataházai sertéstelepről - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a 28 éves, biztonsági őrként dolgozó ruzsai férfi tavaly április 7-én este 24 órás szolgálatában 31 magyar lapály fajtájú, egyenként 20 kilogrammos malacot adogatott ki a kerítésen 50 éves kelebiai társának, aki az állatokat egy utánfutóval ellátott tehergépjárműre rakta.

A tolvajpáros hat nap múlva ugyanígy ismét ellopott 31 malacot.

Az állatokat az idősebb vádlott eladta, és a befolyt összegből 100 ezer forintot adott a fiatalabb férfinak.

A lopást azonban a szövetkezetnél rövid időn belül felfedezték, ráadásul az állatok elszállítására használt jármű mozgását egy térfigyelő kamera is rögzítette. Az okozott kár 1 millió 127 ezer forint.

Az ügyészség a szabadlábon lévő, büntetlen előéletű férfiakkal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását, és az okozott kár megtérítését indítványozza. A tolvajok ügyében a Bajai Járásbíróság dönt majd.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Katonai és rendőri erőket mozgósítanak a sertéspestis miatt Vietnamban

2019. június 30. 06:37

A délkelet-ázsiai országban első alkalommal februárban észlelték az afrikai sertéspestis-vírust, a betegség nagyon gyorsan terjedt, és az ország 63 tartományából hamarosan 42-ben mutatták ki.

Figyeljünk oda a plakátokra a budai erdőkben!

2019. október 7. 08:02

Fontos, hogy az erdők lezárására nem kerül sor, a turistaútvonalak továbbra is látogathatóak.

Az afrikai sertéspestis miatti veszteség kompenzálásán dolgozik a kormány

2018. május 20. 05:54

Becslések szerint a megbetegedés megjelenésével elveszített exportpia­cok tizenegymilliárd forintos veszteséget okozhatnak az ágazatnak.

Eltart egy darabig a német sertéspiac helyreállása

2020. július 23. 09:17

Óriási nyomás helyeződött a sertéstartókra a Tönnies húsfeldolgozó üzemének leállásával, mert nem tudták eladni az állatokat.