Bulvár

A kukorica szó szerint nem játék – Kisgyerek fulladt bele a tengeribe

Agrofórum Online

A kisfiú két barátjával játszott egy sombereki cég bekerítetlen telephelyén, ahol több tonna kukorica volt hegyekbe halmozva.

Játék közben merült el és fulladt bele a szemes kukoricába a kilenc­éves Csíki Deniel a baranyai Sombereken. A kisfiú két barátjával játszott egy sombereki cég bekerítetlen telephelyén, ahol több tonna kukorica volt hegyekbe halmozva – írja a Bors.

– Eddig még sosem játszottak arra, a férjem is ott volt, mert éppen kukoricát vitt a telepre. Szólt neki, hogy húzza fel a kabátját, és menjen haza, mert esteledik. Deniel azt válaszolta: igen, apu, rendben, csak még egy utolsót csúszok a kukoricadombról. Ez lett a veszte – mondta a Borsnak könnyes szemmel a fiú anyukája, Csíki Andrea.

– Zsolt rögtön beugrott az ott álló rakodógépbe, azzal próbálta keresni Denielt, de nem találta a tengernyi kukorica között – tette hozzá. Végül tűzoltók emelték ki a fiú holt­tes­tét, de nem sikerült újra­élesz­teniük.

– Tele volt a légcsöve kukoricával, biztos levegőért kapkodott szegénykém – mondta zokogva az édesanya.

A rendőrség a haláleset körülményeit szakértők bevonásával, büntetőeljárásban vizsgálja. A cég vezetője a lapnak azt mondta, nyu­godtan lehet bárkinek vizs­gálódni, ők nem követtek el hibát, és nem felelősek a történtekért.

(Bors, Kisalföld)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Eladói fölény az agrárpiacokon

2020. június 10. 08:02

Nem volt jó kereskedési nap a párizsi árutőzsdén sem. A malmi búza, a takarmánybúza és a kukorica ára is csökkent a következő határidőre, miközben a repce ára nem változott.

Jó kukoricatermésre számítanak az Egyesült Államokban

2020. április 1. 08:03

A kukorica annak ellenére drágult, hogy az etanolgyártás drámai visszaesésben van.

A Kukorica Profi Startertechnológiája!

2020. április 1. 11:28

A BactoFil Kukoricával történő talajoltás a növényekben rejlő genetikai potenciál kifejezésre jutását segíti, és az alkalmazott technológiai elemek hatását erősíti, támogatja. Azaz a bőtermő fajták termése növekszik, a jó kelési erélyű fajták korai növekedése felgyorsul, az intenzív fejlődésű fajták vegetatív tömege még gyorsabban gyarapszik, a kombinációban alkalmazott kezelések hatásfoka jelentősen javul.

Vérengzéssel zárult a hét a gabonapiacokon

2020. augusztus 9. 11:03

Párizsban is mindegyik fontosabb agrártermék ára csökkent a hét utolsó napján. A malmai búza kurzusa 1,25 euróval ment lejjebb és 178 euró/tonnás szinten ment hétvégi pihenőre.