Bulvár

A leggyakoribb keresési kulcsszavak között az MTZ, a traktor és a STIHL

Agrofórum Online

A Jófogás egy-egy 200-as listán szedte össze 2017 és 2016 leggyakoribb keresési szavait, pontosabban a saját oldalának leggyakoribb keresési szavait. Erre a Kreatív.hu hívta fel a figyelmet. A portál el is kérte a nyilvánosan közzé nem tett sorrendet, amelyben több mezőgazdasági és erdészeti szempontból is érdekes keresést találunk.

A legnépszerűbb apróhirdetési kereső szókapcsolat 2017-ben az „ingyen elvihető” volt, amely egy évvel korábban csak a harmadik helyen tudott végezni. Mögötte pedig rögtön egy agrárgépes vonatkozás, méghozzá az „MTZ”. Ezen nyilván kevesen lepődnek meg, hiszen ez az egyik legkeresettebb használt termék, nem véletlen, hogy félmilliónál is többen nyomtak entert erre a három betűre a Jófogás oldalán. A Kreatív.hu értesülései szerint a dobogóra felfért még a „Simson”, amely 2016-ban a legkeresettebb kifejezés volt. A következő három kulcsszó ismét szakmába vág: negyedik a traktor, ötödik a STIHL, hatodik a kistraktor. Ez a korábbihoz képest semmit nem változott.

Arányaiban jelentősen többen kerestek ugyanakkor a „láncfűrész” szóra, amely tizenkettedik helyről a kilencedikre lépett előre 2017-ben. Ehhez 6000-rel több aktivitás kellett. A TOP20-as listában további három kulcsszó található, amely némiképp szakmába vág: a Husqvarna a tizennegyedik, a Makita a tizenhetedik (bár az esetükben talán a barkácstermékek lehettek a keresettebbek), míg a tűzifa a tizenkilencedik.

Rendkívül érdekes, hogy a Jófogás TOP20-as listára összesen 8 agrár és erdészeti vonatkozású keresőszó került fel.

A leggyakoribb apróhirdetési keresőszavak a Jófogáson 2017-ben:

1. ingyen elvihető (712936)
2. mtz (546852)
3. simson (450189)
4. traktor (335464)
5. stihl (322710)
6. kistraktor (306460)
7. eszterga (266694)
8. utánfutó (251691)
9. láncfűrész (246881)
10. konyhabútor (218608)
11. kerékpár (208096)
12. hangfal (199936)
13. kanapé (187368)
14. husqvarna (187259)
15. ikea (182700)
16. korcsolya (181749)
17. makita (179595)
18. kompresszor (177291)
19. tűzifa (173412)
20. francia bulldog (170725)

A leggyakoribb apróhirdetési keresőszavak a Jófogáson 2016-ban:

1. simson (623308)
2. mtz (586757)
3. ingyen elvihető (559211)
4. traktor (379507)
5. stihl (354583)
6. kistraktor (326318)
7. utánfutó (280504)
8. ház (262034)
9. kerékpár (261905)
10. francia bulldog (247403)
11. lakás (245078)
12. láncfűrész (240917)
13. kanapé (238076)
14. konyhabútor (237682)
15. eszterga (237189)
16. hangfal (236508)
17. ikea (233586)
18. laptop (229184)
19. bmw (222891)
20. iphone 5s (218535)

(Kreatív.hu; Erdő-Mező Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Nagy pezsgést mutat a használt mezőgazdasági gépek piaca - élő aukciók sora várható

2020. február 11. 04:36

Az éves traktoreladásoknak már 2018-ban is a 47%-át a használt gépek tették ki, amelyek az eddig ismertté vált adatok alapján tavaly át is vehették a vezetést az új eszközöktől.

Túl van a 400. Kubota traktor értékesítésén a Két-KATA Kft.

2018. június 26. 12:09

A Két-KATA Kft. még csak 4 éve a Kubota márka kizárólagos hazai forgalmazója, a cég életében máris a 400. eladott traktor ünnepélyes átadására került sor.

A STEYR Konzept újabb sikert aratott

2020. május 14. 04:36

A STEYR-koncepció egyedülálló módon ötvözi az innovatív technológiákat, így környezetbarát, ugyanakkor hatékony és mindenekelőtt funkcionális traktorkoncepciót kínál.

Új M6002 traktor-sorozatot dob piacra a Kubota

2020. február 25. 15:47

Az M6002 széria négyhengeres, 6108 Stage V motorral van felszerelve, amely a Stage V normáknak felel meg. Ennek köszönhetően megbízhatóbb és hatékonyabb, mint elődje.