Bulvár

Fakitermelő világbajnokságra készülnek a legjobb magyar sportfavágók

Andreas STIHL Kft.

2018. október 19-én és 20-án a világ legjobbjai csapnak össze mind a hat hivatalos STIHL Timbersports versenyszámban, egyéni és csapatszinten egyaránt. Az eseménynek az Echo Aréna ad otthont Liverpoolban. A megmérettetésen a hazai csapat – Juhász István, Bozsó Zoltán, Hamvasi Ferenc és Strúbel József „Dedi” – is részt vesz. A válogatott tartaléka a mindössze 16 éves Strúbel Bence lesz, aki eddig elért eredményei alapján képviselheti Magyarországot.

A STIHL Timbersports a legrangosabb sportfavágó verseny a világon, amely során a legjobbak mérik össze erejüket az egyes versenyszámokban. A feladatok egy részében versenyfejszét használnak a versenyzők, ilyenek a Springboard, az Underhand Chop és a Standing Block Chop. A három másik kategóriában a fűrész kap főszerepet, a Single Buck hagyományos fűrésszel, a Stock Saw és a Hot Saw láncfűrésszel végzendők. Az eszközök között kétségkívül a Hot Saw a legérdekesebb, hiszen ezek gyakran a sportolók által átszerelt fűrészek, amelyek kizárólag versenyzésre használhatók, mert a gép nyugodt vezetéséhez nagyon nagy erőkifejtés szükséges, valamint a gépek hűtés nélküliek, ezért hosszabb munkavégzésre alkalmatlanok. A Hot Saw-k súlya eléri a 30 kg-t, a fűrészlánc sebessége pedig akár 250 km/h is lehet.

A STIHL Timbersports extrém sportversenynél már a fa kiválasztására is nagy hangsúlyt fektetnek, ugyanis a fa csak Hollandia és Belgium, minősített, ipari felhasználásra szánt, egyenlően növesztett ültetvényeiről származhat. A STIHL famenedzsment specialistái a fa kivágása előtt minden egyes darabot átvizsgálnak olyan tényezőket keresve, amelyek befolyásolhatják a vágási sebességet, például csomókat, korhadást és kártevő okozta lyukakat. Csak a kéregtől megfosztott, és teljesen homogén anyag válhat versenyfává, hogy a versenyzők egyenlő esélyekkel indulhassanak.

stihl_timbersports_2017

Hazánkat a Juhász István, Bozsó Zoltán, Hamvasi Ferenc és Strúbel József „Dedi” alkotta csapat képviseli majd. A tartalék szerepét a jövő reménységének tartott és a mindössze 16 éves kora ellenére már igen komoly eredményeket elérő Strúbel Bence fogja betölteni.

A STIHL Timbersports Kanadából, az Egyesült Államokból, Ausztráliából és Új-Zélandról indulva terjedt el az egész világra. A kétnapos világbajnokságon először a nemzeti csapatok fognak megmérkőzni, szombaton pedig az egyéni versenyzők.

A 2018-as STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság videói:

(STIHL)

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.