Bulvár

Három traktorból hétszáz liter gázolajat lopott el a banda

Agrofórum Online

Beismerték a tettüket, azt is elárulták, hogy kinek és mennyi gázolajat adtak el.

Egy harkányi illetékességű mezőgazdasági vállalkozó feljelentése alapján indult nyomozás a Siklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen, akik október 18-án 20 órakor a kerítést kibontva jutottak be a sértett harkányi ingatlanának területére, ahonnan az ott leállított, három traktorból mintegy hétszáz liter gázolajat loptak el.

A Harkányi Rendőrőrs körzeti megbízottja és a Bűnügyi Osztály nyomozói által végzett adatgyűjtést követően került a hatóság látókörébe egy környékbeli négyfős társaság, a csapat tagjait – a 32 éves I. Istvánt, a 26 éves K. Mihályt, a 24 éves K. Gábort és a 42 éves I. Lászlót el is fogták. Beismerték a tettüket, azt is elárulták, hogy kinek és mennyi gázolajat adtak el. Az üzemanyag megmaradt részét a hatóság munkatársai lefoglalták és visszaadták a károsultnak.

A Siklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a gyanúsítottak gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását kezdeményezi.

(Pécsi Stop/police.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Traktorpiac: novemberben növelte előnyét a John Deere

2018. december 9. 04:36

A tizenegy hónap összesített listáján a John Deere csaknem hatszázas eladása 21 százalékos piaci részesedésnek felel meg. A második helyezett New Holland 313 darabja 11, míg a bronzérmes Case 174 darabja 6 százalékos piacrésznek felel meg.

Tavaszi akció az Agrolandnál!

2020. március 13. 08:27

McCormick X7.670 VT Drive Traktor ára: 29,5 M Ft + Áfa. 192 LE teljesítmény, fokozatmentes váltóval, rugózott mellső híd és rugózott kabinnal. 2 ÉV GARANCIA!

Kategóriájában a leggazdaságosabb: STEYR Profi 4145 S-Control 8 hajtóművel

2018. március 22. 07:58

A vadonatúj S-Control 8 hajtóműnek köszönhetően a STEYR Profi 4145 fajlagos hajtóanyag-fogyasztása 258 g/kWh értékre csökkent, ami kategóriájának messze a legtakarékosabb traktorává teszi.

Univerzális traktort adtak át Kecskéden a Magyar Falu Programnak köszönhetően

2020. július 13. 06:46

A Magyar Falu Program keretében a Kormány 2020-ban is pályázatot hirdetett a Magyarország területén működő 5000 fő, és ez alatti állandó lakosságszámú települési önkormányzatok számára közterület karbantartását szolgáló eszközbeszerzésre. A támogatás célja a belterületi közterületek rendezettségének támogatása, feltételeinek javítása, megfelelő eszközállomány biztosítása.