Bulvár

Hófödte földeken, a Magas-Tátra lábánál még dolgoznak a kombájnok (+KÉPEK)

Agrofórum Online

A napokban csodálatos fotót készítettek a Magas-Tátrába igyekvő turisták Poprád és Nagyszalók között.

A napokban csodálatos fotót készítettek a Magas-Tátrába igyekvő turisták Poprád és Nagyszalók (Veľký Slavkov) között – írja a felvidéki Nový čas bulvárlap. A tájat már hótakaró borította, de a hegyek tövében még kombájnok dolgoztak – betakarították a földeken maradt kukoricát.

A portál megkérdezte a gazdáktól, gyakori-e, hogy fagyban-hóban végzik a betakarítást. A válasz egyszerű volt: nincs ebben semmi különleges, már számos alkalommal előfordult, hogy Mikulás-nap után kezdtek aratni a Magas-Tátra tövében.

„Egyes gazdák kénytelenek megvárni a keményebb fagyokat, hogy a nagy gépekkel mozogni tudjanak a nedves talajon, és ne süllyedjenek el. Előfordult már olyan is, hogy januárban arattunk. Itt, a Magas-Tátra tövében ez egyfajta kísérlet, de nem panaszkodom, a kukorica nedvességtartalma ideális, és hét tonnát aratunk belőle egy hektáron” – nyilatkozta a lapnak a kombájn vezetője.

A gazda azt is elmondta, hogy nem a fagy és a hó okoz számukra gondot, hanem a vaddisznók, akik eddig vígan lakomáztak a kukoricából.

„Gondoltam, hogy sok vad lesz, de ennyire azért nem számítottam. Nagyon odafigyelünk rájuk, nem akarjuk bántani őket” – jelentette ki a gazda.

(Nový čas; parameter.sk)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

A jó minőségű szálastakarmányokhoz éles kések kellenek!

2019. március 14. 09:13

Az AQUA NON STOP COMFORT késélezőben a 2019-es évtől integrált LED-es belső világítás is található. Így a gép kezelője a köszörülés folyamatát mindig jól láthatja és felügyelheti.

Traktorpiac: a John Deere nyerte az első negyedévet

2018. április 11. 09:37

Az év első három hónapjában 580 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 41 százalékos visszaesés 2017 hasonló időszakához képest.

Három ezüst a CLAAS innovációkért

2019. szeptember 30. 12:47

Minden terményfajtához és bármely betakarítási körülményhez történő gyors alkalmazkodást az biztosítja, hogy a dobok alatti cséplő- illetve leválasztó kosarakat párhuzamosan és hidraulikusan lehet a CEBIS-ben állítani.

LEXION – a második generáció

2019. augusztus 5. 09:46

A CLAAS bemutatja a LEXION-ok második generációját.