Bulvár

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

Agrofórum Online

Lángokba borult egy traktor az észak-német Mecklenburg-Előpomeránia tartományban. A mezőgazdasági munkagép teljesen kiégett.

A traktor 63 éves német vezetője Neustrelitzer városból hajtott ki, amikor hirtelen erős füstöt és kissé később lángot is észlelt a vezetőfülke alatti területről. Ezután egyből a két forgalmi sáv közötti zöld területre kormányozta a munkagépet és azonnal elhagyta a járművet. Minderről a neubrandenburgi rendőrkapitányság számolt be. Rövid idő múlva a tűz átterjedt az egész John Deere traktorra, és teljesen kiégett.

Kép: polizei.mvnet.de

A járművet ezt követően a neubrandenburgi hivatásos tűzoltóság oltotta el. A művelet során az esemény helyszínén, a Neustrelitzer Straßén egy órán keresztül teljesen le kellett zárni a forgalmat.

Szerencse, hogy a tűzesetben senki sem sérült meg. A jelenlegi ismeretek szerint a tűz a jármű műszaki hibája miatt következett be – számolt be a német agrarheute.com mezőgazdasági híroldal a rendőrségi közlemény alapján. Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Közel 13 tonna húskészítményt vont ki a forgalomból a Nébih

2020. szeptember 22. 08:33

A hatóság a szóban forgó termékeket a forgalomból kivonta, forgalmazásukat megtiltotta.

Barnakpusztán csak Manitou rakodhatja a terményt

2020. július 2. 10:47

Jelenleg is öt Manitou rakodógép végzi a munkáját Pölöske határban vagy a telephelyeken. Két évtized alatt rengeteg tapasztalat halmozódott fel a gazdaságban.

20 százalékkal zuhant vissza a traktorpiac áprilisban

2020. május 7. 09:29

A márciusi éves alapú 23 százalékos mínuszt egy 20 százalékos követte áprilisban a hazai traktorpiacon. Az első négy havi összesített adat is csökkenést mutat.

Nagyon sok traktor fogyott áprilisban – itt a toplista

2018. május 8. 08:22

Az elmúlt hónapban 372 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon – derült ki a Datahouse adataiból.

Kalapács alá került egy igazi ritkaság, egy 1957-es Porsche traktor

2019. október 20. 10:22

1956 és 1963 között több mint 125 ezer Porsche-Diesel traktort építettek Friedrichshafen közelében, a korábbi Zeppelin gyárban.