Bulvár

Két Rába és két John Deere traktor próbálta kiszedni a sárból a pótkocsit (+VIDEÓK)

Agrofórum Online

Két Rába-Steiger és két, szinte új John Deere traktor végül egymás után kötve mozdította meg a rakományt.

Belvíz ide, belvíz oda, pár napja megkísérelték a még talpon maradt kukorica betakarítást Szentes határában, írja a vasarhely24.hu. A kombájn tele is töltötte a pótkocsit, ám az elmerült a vízben és a sárban. Ekkor jött még egy majd még egy erőgép, de így sem sikerült kiráncigálni a rakományt. Erről videó is készült.

Két Rába-Steiger (1970-es évektől Győrben amerikai licensz alapján gyártott 250 lóerős monstrum), és két szinte új John Deere traktor végül egymás után kötve mozdította meg a rakományt.

A négy gép több mint ezer lóerőt képviselhetett, (Rába 250, John Deere kb 270). Értékben pedig a két 4-5 milliós magyar gépet két 40 milliós traktor segíthette, így 100 millió forint kellett ahhoz hogy kihúzzon 400 ezernyi terményt a sárból. (4 ezer forintos kukoricaárral és 100 mázsányi rakománnyal számolt a lap, ám ennél vélhetően több volt a kocsin).

Vásárhelyen és Szentes környékén még sok kukorica vár betakarításra. Beszéltünk olyan gazdával, akinek még 7 hektár kukoricája áll, ám ennek egyharmadát már megették a madarak.

 

(Index.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Gépbemutató: Massey Ferguson 3700 AL széria rugózott híddal

2020. április 12. 07:38

Az új, modern mellsőhíd rugózás „nagytraktoros” kényelmet hoz a kis-univerzális szegmensbe.

Szeptemberben jön az első dízel-elektromos MTZ traktor

2018. május 2. 10:02

Bemutatták az MTZ 3623 típusú traktort, amelynek 270 kW teljesítményű generátorát igény szerint egy 360 LE-s QSL9 Cummins vagy egy 373 LE-s OM470 Mercedes motor működteti.

Massey Ferguson 6700 GLOBAL – erőgépek 120-130 lóerővel - nagy teljesítményű univerzális traktorok kiváló ár/érték aránnyal!

2020. május 18. 11:11

A Massey Ferguson 6700 GLOBAL szériája az univerzális szegmens tetején helyezkedik el 120 és 130 LE teljesítményű erőforrásaival. Az erőgépek rendkívül egyszerű felépítésűek és rengeteg hagyományos építési elvet követnek (pl: hosszú tengelytáv, nagy önsúly). A Massey Ferguson márkanév pedig megköveteli a prémium jellegeket is: nyugat-európai gyártás, hatalmas fülke, magas alapfelszereltség.

Kategóriájában a leggazdaságosabb: STEYR Profi 4145 S-Control 8 hajtóművel

2018. március 22. 07:58

A vadonatúj S-Control 8 hajtóműnek köszönhetően a STEYR Profi 4145 fajlagos hajtóanyag-fogyasztása 258 g/kWh értékre csökkent, ami kategóriájának messze a legtakarékosabb traktorává teszi.