Bulvár

Kevesebb lesz a gabona Ukrajnában a vártnál

Agrofórum Online

60 millió tonna gabona betakarítására számítanak az előrejelzett 63 millió helyett.

Rontott az idei ukrán gabonatermés-kilátáson az ukrán mezőgazdasági miniszter, röviddel később ugyanezt tette az egyik vezető kijevi központú mezőgazdasági elemző cég is.

A mezőgazdasági minisztérium eddig 63 millió tonna gabona idei betakarítására számított, de a szakminiszter szerint ez nem tartható, a valós szám valószínűleg a 60 millió tonnához lesz közelebb. A miniszter konkrétan nem indokolta, hogy miért lesz kevesebb gabona, csak annyit jegyzett meg, hogy az új számítások figyelembe vették a fegyveres összecsapások miatti terméskiesést az ország keleti felében, továbbá a Krím félsziget elvesztését.

Röviddel később az UkrAgroConsult arról számolt be, hogy az általa eddig várt 58,5 millió tonna helyett csupán 57,4 millió tonna gabonát sikerül majd betakarítani, részben mert a várt 27 millió tonnával szemben csak 25,9 millió tonna kukorica terem. Ez elsősorban annak a következménye, hogy az ország keleti felében lévő Donyeck megyében a kukorica 25 százaléka, Luhanszkban 30 százaléka károsodott a háborús események miatt olyan mértékben, hogy nem lehet betakarítani.

Az ukrán mezőgazdasági minisztérium közlése szerint eddig a vetésterület 73 százalékáról 40 millió tonna gabonát takarítottak be.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Mélyponton maradt a kukorica ára

2020. július 31. 08:17

Vegyesen alakult a gabonapiaci kereskedés Párizsban. A repce és takarmánybúza ára csökkent, míg a malmi búza és a kukorica drágult.

Veszélyes kártevők: Kukoricamoly

2019. június 18. 10:56

A kukoricamoly elsődleges tápnövényei az egyszikűek osztályába tartoznak. Több mint 240 növényfaj ismert, amelyen képes a kártevő lárvája kifejlődni, melyek közül kiemelkedik a kukorica.

Tovább folytatódik a kukoricamoly rajzása és már a napraforgó szárbetegségei is megjelentek

2018. június 12. 10:46

A mostani időjárási környezetben a kártevők és kórokozók egyaránt megtalálják biológiai igényüket a gyors felszaporodáshoz.

Az elmúlt napok emelkedései után korrigált a búza ára

2020. április 25. 08:35

A búza árcsökkenésében nagy szerepet játszott szakértők szerint, hogy fontos technikai szinteket tört le a grafikon.