Bulvár

Kukoricás csalás miatt emeltek vádat Szigetváron

MTI

Jelentős kárt okozó csalás miatt emelt vádat a Szigetvári Járási Ügyészség két baranyai férfi ellen, akik olyan kukoricára kötöttek adásvételi szerződést, amellyel nem rendelkeztek.

A Baranya Megyei Főügyészég keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2016 tavaszán a szlovén sértett Magyarországon nagy mennyiségű kukoricát akart vásárolni. Közvetítőkön keresztül került kapcsolatba két baranyai férfival, akik azt állították, hogy cégük jelentős – 20 ezer tonna – kukoricával rendelkezik.

A két vádlott 8500 tonna kukoricára kötött szerződést a sértettel, vállalva, hogy a kukoricát határidőre leszállítják a kért olaszországi címekre. A felek abban állapodtak meg, hogy a vevő 500 tonna kukorica 8500 eurós vételárát a szállítás előtt előlegként átutalja – ismertette a vádhatóság.

Azt írták: a szerződéskötés után azonban a sértett „elbizonytalanodott”, hogy a vádlottak rendelkeznek az elegendő mennyiségű kukoricával, ezért a két férfi egy baranyai társaság kukoricatárolójához vitte a sértettet, ahol úgy mutatták meg neki az ott tárolt több ezer tonna terményt, mintha a sajátjuk lenne.

A sértett ezután 27 ezer eurót – 8 millió 370 ezer forintot – utalt a vádlottak számlájára. A tényleges vételár 27 millió forint lett volna – részletezte az ügyészség.

Az utalást követően a vádlottak a kukoricát nem szállították le, ez már a szerződés megkötésekor sem állt szándékukban, és arra lehetőségük sem volt – áll a közleményben.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Kétéves csúcsra szaladt a szójabab ára

2020. szeptember 1. 05:49

Az amerikai szójabab kurzusa magasabbra emelkedett, mint az elmúlt két évben bármikor.

Vegyes hangulatúak voltak az agrárpiacok az elmúlt héten

2020. július 27. 08:03

A párizsi árutőzsdén a malmi búza ára az elmúlt öt napban 0,5 százalékkal, azaz 1 euróval a 187,75 euró/tonnás szintig drágult.

Egyiptom 405 ezer tonna orosz búzát vásárolt

2020. szeptember 23. 06:32

Párizsban inkább optimista volt a hangulat, igaz a repce stagnált, de a fontosabb agrártermékek közül a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is emelkedett.

A korábbinál jobb búzatermést várnak Oroszországban

2020. szeptember 5. 11:17

Chicagóban a búza kurzusa 0,3 százalékkal csökkent, miközben a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab pedig 0,3 százalékkal lett drágább.