Bulvár

Szója és tojás számlagyár ügyének tárgyalása kezdődött el Szegeden

MTI

Külföldről származó szója és tojás áfafizetés nélküli értékesítéséhez nyújtottak segítséget azok a vádlottak, akiknek ügyében hétfőn kezdődött előkészítő ülés a Szegedi Törvényszéken.

A különösen jelentős értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással vádoltak által irányított cégek 2015-2016-ban nem végeztek valós gazdasági tevékenységet, egymással színlelt üzleti kapcsolatban álltak, fiktív számlák befogadásával csökkentették a társaságok adófizetési kötelezettségét.

Az egyik érintett cég cseh és horvát gazdasági társaságoktól vásárolt szójaolajat és szójadarát. Annak érdekében, hogy a vállalkozás áfafizetési kötelezettségét több száz millió forinttal csökkentse, a beszerzéseket belföldiként tüntette fel, és ennek igazolásul fiktív költségszámlákat használt föl könyvelésében és adóbevallásában. Két kft. lengyel gazdálkodóktól vásárolt tojást, a beszerzéseket azonban magyar cégeken futtatták keresztül, így több mint százmillió forint forgalmi adó megfizetését elkerülve.

Az ügyben más szegedi és Szeged környéki vállalkozások is érintettek voltak, melyek az elkövetők által kiállított fiktív számlák felhasználásával csökkentették adófizetési kötelezettségüket.

A csoport irányítói mellett – akik egyike szökésben van – a bíróság előtt állnak a megrendelések szervezésével, a szerződéskötések lebonyolításával, illetve fiktív számlák könyvelésben, adóbevallásban történő felhasználásával foglalkozó vádlottak is.

Az ügyben összesen mintegy száz ember ellen indult eljárás. A kisebb súlyú bűncselekményeket elkövető és az okozott kárt megtérítő vádlottakat az ügyészség megrovásban részesítette vagy élt a vádhalasztás lehetőségével.

A Szegedi Törvényszék előtt összesen 36 emberrel szemben emeltek vádat. Közülük tizennyolcan még a nyomozás során beismerő vallomást tettek, és a büntetésről egyezséget kötöttek az ügyészséggel, melyet a bíróság előtt is fenntartottak. A törvényszék előtt további tizenegy vádlott jelezte, hogy beismerő vallomást kíván tenni, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. Esetükben a Kóbor Jenő vezette bírói tanács előreláthatólag december 4-én hirdet határozatot.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Burgonyatenger a főúton

2020. szeptember 29. 06:03

Egy burgonyaszállító szombaton balesetet szenvedett a Németországban, Rajna-vidék-Pfalz tartományban.

Illegális romániai munkaerő után kutatnak a német húsiparban

2020. szeptember 24. 10:17

A szövetségi rendőrség rajtaütéseket hajtott végre húsipari üzleti és lakóhelyiségekben összesen öt szövetségi államban, különösen két társaság tevékenységére koncentráltak.

Így égett ki egy 30 ezer eurós traktor

2020. szeptember 24. 07:32

Összesen körülbelül 30 000 euró, azaz mintegy 11 millió forintnyi vagyoni kár keletkezett a beszámolók szerint.

Az időjárás miatt drágult a kukorica

2020. január 11. 08:39

Az Egyesült Államok középnyugati térségeiben a tavalyi időjárási körülmények miatt valószínűleg a vártnál alacsonyabbak voltak a terméshozamok a kukorica esetében.

A szójánál is bevezetnék a fordított áfát

2018. augusztus 30. 12:49

A termelési kedvet elősegítő támogatási rendszer mellett az Agrárminisztérium új megoldásokat is keres a GMO-szója kiváltására.

Megállíthatatlanul drágulnak a gabonák

2019. december 17. 09:33

A búza látványos drágulásához az is hozzájárult, hogy Ukrajnában szokatlanul száraz volt az ősz és 10 százalékkal elmaradt az őszi búza vetésterülete az előző években megszokottól.

A dél-amerikai esőzések miatt drágul megint a szójabab

2020. január 8. 10:02

A szójabab kurzusa a tonnánkénti 347 dolláros szinthez közelített a chicagói árutőzsdén.