Életmód

Megjelent a májusi Agrofórum

Agrofórum Online

Májusi lapszámunkban két kiemelt témát ajánlunk olvasóink figyelmébe. Elsőként a szennyvíziszapok és a hígtrágya szántóföldi felhasználásának lehetőségeit a talajerő-gazdálkodásban betöltött szerepét, a környezetvédelmi vonatkozásokat járjuk körbe.

Ezután az öntözéssel kapcsolatos ismereteket vesszük számba, amelynek keretében szó esik Magyarország öntözési stratégiájáról, az öntözésfejlesztési aktualitásokról, ismertetjük a  DriDanube – Aszálykockázat a Duna régióban című projekt eredményeit, amely a Duna régióban fekvő országok egységes aszálykezelését segítő döntéstámogató rendszer kidolgozására irányult. Az elérhető információkat tovább színesítik az agrárszakemberrel az öntözés témájában folytatott beszélgetések.

A növényvédelmi fejezetben kórtani, rovartani témájú és az előrejelzéssel kapcsolatos olvasnivalók találhatók. Az őszi búza gombás eredetű betegségeit bemutató sorozatban májusban a kalászfuzáriózis tüneteit, a kórfolyamat biológiáját ismertetjük. A kalászos gabona fertőző és az élettani betegségeinek tünetei sokszor kísértetiesen hasonlítanak egymásra, még a gyakorlott szem számára sem könnyen megkülönböztethetők – hívja fel a figyelmet a következő írás. A kertészeti károsítók előrejelzése sorozatban az effektív hőösszeg növényvédelmi előrejelzésben betöltött szerepével, számítási módszereivel foglalkozunk, valamint két alma betegség került a középpontba, a gombás eredetű ventúriás varasodás és a baktérium okozta tűzelhalás betegség. A kórokozók előrejelzésére használható módszereket mutatjuk be. A rovartani témájú növényvédelmi szakcikkből választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy hova érdemes elhelyezni a kukoricamoly biszex csapdákat annak érdekében, hogy a rajzás előrejelzése a lehető legpontosabb legyen.

A rohamtempóban zajló fejlődés következtében újabb és újabb digitális eszközökkel kell megismerkedni annak, aki lépést akar tartani. Ezek között található az „intelligens szemüveg”, amely új lehetőségeket nyit a mezőgazdasági gépgyártásban, a gépértékesítésben a gépek üzemeltetésében és az oktatásban. A gépriport című sorozatban a KRAMER KR 507-es teleszkópos rakodóval szerzett tapasztalatokról kérdeztük Holczinger Ottó somlószőlősi családi gazdálkodót.

A kertészek figyelmébe ajánljuk a görög- és sárgadinnye-termesztésünk helyzetét elemző, valamint a kajszi és az őszibarack termőrészeit bemutató cikket és a szőlővirág titkait rejtő írást, amelyből még az is kiderül, hogy miből áll a virágillat. Végül képzeletbeli utazásra hívjuk azokat, akik szívesen megismerkednek távoli tájakkal. A májusi Agrofórum segítségével megismerkedhetnek a francia-guyanai kertkultúrájával.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerti feladatlista őszre a STIHL szakértőitől

2020. szeptember 30. 04:36

A STIHL szakértői összegyűjtötték azt a hét kerti feladatot, amit mindenképpen el kell végeznünk még a fagyok beköszönte előtt.

Megjelent a Fa Book frissített verziója a kirándulószezonra

2020. szeptember 15. 09:50

350 képpel és csaknem 20 erdőtársulással bővítette fahatározó mobilalkalmazását az Országos Erdészeti Egyesület. Az ingyenes applikációban tovább finomodott a felhasználói élmény, teljesen megújult a megszerzett tudást ellenőrző beépített kvízjáték, és jelentősen kibővült a fényképek adatbázisa. Az Egyesület az új verzió kiadása alkalmából nyereményjátékot hirdetett meg a Facebookon, amely az alkalmazás használatára és a beazonosított fákról készített képek posztolására invitálja a természetbarátokat.

Leonardo di Caprio is érdekelt húshelyettesítők piacában

2020. szeptember 10. 13:07

A hamburgerekbe való húspogácsát helyettesítő, növényi alapú pogácsákat gyártó Beyond Meat Sanghajban épít új üzemet. Közben a világszerte csaknem 16 ezer kávézót működtető Starbucks is bejelentette, hogy növényi alapú termékkel bővíti az ázsiai kínálatát. A vegán árucikkek egyik nagy beszállítója egyébként pont a Beyond Meat.

STIHL Gépforgatók nyereményjáték: humor, kreativitás, értékes nyeremények

2020. szeptember 9. 14:30

Hatalmas sikert aratott a STIHL Gépforgatók nyereményjátéka, amelyben a legnagyobb hazai rajongótáborral rendelkező kertészeti gépeket gyártó vállalat új influenszereit kereste.

Töltött dagadó

2018. február 9. 12:36

A mi családunkban ez A töltött hús, így, ebben a formában, ezzel a töltelékkel.

Borkrémleves

2018. december 19. 03:47

Mi mással is indíthatnánk a karácsonyi menüt, mint egy jó levessel? Márpedig ha karácsony és leves egy mondatba kerül, akkor az egyik első dolog, ami eszembe jut, az a borkrémleves.

Megjelent az Agrofórum Szőlő Extra

2019. május 1. 08:33

Megjelent a Szőlő Extra kiadványunk, amelyben szőlészet, növényvédelem, borászat és gépesítés, gépek témakörben kínálunk olvasnivalót.

Hátunkra vett szép kötelességek

2018. február 14. 12:30

Szükség van arra, hogy egyre több fiatal ismerje fel a mezőgazdaságban rejlő lehetőségeket és szép kötelességeket.