Életmód

Ne égess, helyette komposztálj!

Agrofórum Online

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih)  ismét az ország teljes területére kiterjesztette és érvénybe léptette a tűzgyújtási tilalmat. A kora tavaszi kertápolás során keletkezett zöldhulladékot és nyesedékeket az égetés és műanyagzsákolás helyett környezetkímélő módon is fel lehet használni, ebben segítenek hasznos tanácsaikkal a STIHL szakértői.

Tavasztól őszig rengeteg nyesedék és lomb kerül zsákokba, azonban a szelektív gyűjtőzsákok is műanyag csomagolóanyagokat tartalmaznak. Ha szeretne jót tenni önmagával és környezetével, valamint csökkentené a légszennyezést és a szemétfelhalmozódást, akkor égetés és műanyag zsákolás helyett komposztáljon.

„A levágott vesszőket, ágakat kerti aprítógép segítségével vágja apró méretűre, jelentősen csökkentve ezzel a hulladék térfogatát.” – javasolják a STIHL szakértői, rámutatva arra, hogy az új fejlesztésű, két külön betöltő nyílással rendelkező aprítógépüknek köszönhetően a puha és a fásszárú anyagok feldolgozása gyorsabb és hatékonyabb.

„Ha komposztál, akkor nem kell elszállíttatni a keletkező zöldhulladékot, sőt, a kezdés után már egy évvel értékes, tápanyagban gazdag humusz keletkezik. A komposztálás jó a kertnek, a pénztárcának és a környezetnek is” összegzik a szakértők.

A komposztálás legfontosabb előnye tehát, hogy a hulladékból értéket teremthetünk. A kerti komposztálás során a konyhában és a kertben keletkező szervesanyagok egy természetes folyamat során komposzttá, vagyis humusszá alakulnak. Nemcsak a hulladék elszállítását spóroljuk így meg, hanem a kerti talajt is jobbá tehetjük az elkészült komposztföld szétterítésével. Sok szó esik napjainkban a klímaváltozásról, a humuszban gazdag talaj jobban képes elnyelni a szén-dioxidot, hiszen jelentős szénmegkötő tulajdonságokkal bír, ráadásul a műtrágyával szemben természetes módon ad újra életet a talajnak.

„Persze, nem szabad mindent válogatás nélkül beledobálnunk, de a kertben keletkező hulladékok közül szinte bármit, valamint a konyhai hulladékok közül kávézaccot, teafiltert, gyümölcs- és tojáshéjat is. Fontos azonban, hogy ne dobjunk bele főtt-sült étel maradékát, állati maradványokat, gyógyszereket és nem lebomló dolgokat, illetve dió és vadgesztenye levelét, mert ez az utóbbi kettő lassítja és gátolja a bomlási folyamatot” – hangsúlyozzák a STIHL szakértői.

Komposztálni tehát mindenki tud, mindössze néhány négyzetméter árnyékos helyre és egy kis időre van szüksége a kertben. Nélkülözhetetlen szerszámok a vasvilla vagy ásóvilla, amellyel a komposzt keverését végezzük, valamint hasznos segédeszközök a komposztálóedények, aprítógépek és a komposztálódást gyorsító anyagok, indító kultúrák.

Az aktuális tűzgyújtási tilalomról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu honlapon elhelyezett térkép segítségével tájékozódhatnak!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerti feladatlista őszre a STIHL szakértőitől

2020. szeptember 30. 04:36

A STIHL szakértői összegyűjtötték azt a hét kerti feladatot, amit mindenképpen el kell végeznünk még a fagyok beköszönte előtt.

Megjelent a Fa Book frissített verziója a kirándulószezonra

2020. szeptember 15. 09:50

350 képpel és csaknem 20 erdőtársulással bővítette fahatározó mobilalkalmazását az Országos Erdészeti Egyesület. Az ingyenes applikációban tovább finomodott a felhasználói élmény, teljesen megújult a megszerzett tudást ellenőrző beépített kvízjáték, és jelentősen kibővült a fényképek adatbázisa. Az Egyesület az új verzió kiadása alkalmából nyereményjátékot hirdetett meg a Facebookon, amely az alkalmazás használatára és a beazonosított fákról készített képek posztolására invitálja a természetbarátokat.

Leonardo di Caprio is érdekelt húshelyettesítők piacában

2020. szeptember 10. 13:07

A hamburgerekbe való húspogácsát helyettesítő, növényi alapú pogácsákat gyártó Beyond Meat Sanghajban épít új üzemet. Közben a világszerte csaknem 16 ezer kávézót működtető Starbucks is bejelentette, hogy növényi alapú termékkel bővíti az ázsiai kínálatát. A vegán árucikkek egyik nagy beszállítója egyébként pont a Beyond Meat.

STIHL Gépforgatók nyereményjáték: humor, kreativitás, értékes nyeremények

2020. szeptember 9. 14:30

Hatalmas sikert aratott a STIHL Gépforgatók nyereményjátéka, amelyben a legnagyobb hazai rajongótáborral rendelkező kertészeti gépeket gyártó vállalat új influenszereit kereste.

Permetezni kell: kedvez az időjárás a tafrina kialakulásának

2020. március 3. 15:15

2020 első két hónapja nem kényeztette el a gazdálkodókat csapadék tekintetében. Január-február hónapokban csupán egy havi mennyiség hullott le, mindehhez pedig több évtizede nem látott, magas téli hőmérséklet társult. Szerencsére az elmúlt esztendő utolsó két hónapja csapadékban bővelkedett, mindkét hónapban többhavi csapadék hullott, eső formájában.

Felébredtek téli álmukból a zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloskák

2020. február 18. 13:08

A poloskák közül először a lakásban telelő egyedek aktivizálták magukat, röpködve hívják fel magukra a figyelmet, de a kinti meleg és napsütés a többi kint telelő poloskát is mozgásra serkentette.

Komptech: Topturn X5000 komposztkeverőgép

2018. április 19. 06:38

Az 1,20 m, szándékosan nagy átmérőjű átforgató dob nagy áteresztőképességet és így a lehető legjobb keverést biztosít a komposztálás során.

A metrafenon hatása a csiperketermesztésben megjelenő gomba kórokozókra

2020. május 29. 04:36

Magyarországon a legnagyobb mennyiségben csiperkegombát fogyasztunk, aminek nagy előnye, hogy nem szezonális termék, termesztése az év 12 hónapjában folyamatosan zajlik. Ez a termesztési mód azonban kedvez a gomba károsítóinak a felszaporodásban.