Életmód

Szeptember 27-28-án Kutatók Éjszakája a Szent István Egyetemen

Szent István Egyetem

Az idei évben szeptember 27-én és 28-án kerül megrendezésre országszerte a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat, amelyhez a Szent István Egyetem összes campusa számos lebilincselő programmal, előadással és kreatív foglalkozással csatlakozik.

A Szent István Egyetem Campusain szeptember 27-én és 28-án megnyílnak a laboratóriumok ajtajai, a kutatók kibújnak fehér köpenyükből, hogy a megszokottól eltérő módon engedjenek bepillantást a különböző tudományterületek titkaiba. Mindezekre a 14 éves múlttal büszkélkedhető Kutatók Éjszakája rendezvénysorozat ad lehetőséget. A program legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára, éppen ezért, a rendezvény célközönsége leginkább a fiatal felnőtt korosztály, azonban az egyes előadások, bemutatók elég szórakoztatóak ahhoz, hogy a legkisebbektől a legnagyobbakig megfelelő kikapcsolódást biztosítsanak.

A Szent István Egyetem (SZIE) az idei esztendőben 12. alkalommal csatlakozott a kora délutántól késő éjszakáig tartó megmozduláshoz. A SZIE 3 helyszínen (Gödöllő, Budapest, Szarvas) mintegy 163 tudományos munkatárssal, előadóval, professzorral, több mint 124 színes, látványos programmal várja az érdeklődő vendégeket. A Gödöllői Campuson a látogatók megtapasztalhatják, hogy milyen érzés egy 130 km/h sebességű szélvihar egy laboratóriumban, különleges hangulatú túrát tehetnek a sötétségbe borult botanikus kertben, berendezhetnek egy tájat a saját elképzeléseik szerint egy terepasztalon, valamint fény derül a kutyák szőrszínének genetikájára is. Az imént felsorolt programokon kívül, megismerkedhetünk a Jászberényi Mézvásár és Méhésztalálkozó újonnan megválasztott Mézkirálynőjével, aki az intézmény Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának elsőéves növényorvos mesterszakos hallgatója. Az egyetem budai szervezeti egysége is számos programot kínál: megismerhetjük a kávé útját az ültetvényektől a csészéig, egy érdekes kísérlet segítségével kideríthetjük, van-e íze a különböző színeknek, találkozhatunk festőnövényekkel, de azt is megtudhatjuk, hogy vajon hol is van a rovarok orra. A fővárost elhagyva, az intézmény Szarvasi Campusán többek között megtudhatjuk, mik a klímaváltozás kézzel fogható nyomai a hazai növénytermesztés vonatkozásában, találkozhatunk élő „őskövületekkel”, illetve egy hidrológiai látványbemutatón is részt vehetünk.

A szervezők idén is folytatják a www.kutatokejszakaja.hu oldalon, 2018-ban sikeresen bevezetett Brain Stars rovatot, amelynek keretein belül tehetséges, példaértékű kutatókat és munkásságukat ismerheti meg a nagyközönség érthető, olvasmányos formában. Folytatódik az a kezdeményezés is, amely során a rendezvényt megelőző héten ismert, tudománynépszerűsítő szakemberek Budapest egy forgalmas pontján vonják be a járókelőket különféle tudományos kísérletekbe.

Az első Kutatók Éjszakáján még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit, tavaly viszont már közel 50 hazai település 200-nál több helyszínén 2.000 program várta az érdeklődőket. Európa-szerte közel félezer városban több mint egymillióan vettek részt a tudomány ünnepén.

A tudományos fesztivál eseményei ingyenesen látogathatók mindenki számára.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Kerti feladatlista őszre a STIHL szakértőitől

2020. szeptember 30. 04:36

A STIHL szakértői összegyűjtötték azt a hét kerti feladatot, amit mindenképpen el kell végeznünk még a fagyok beköszönte előtt.

Megjelent a Fa Book frissített verziója a kirándulószezonra

2020. szeptember 15. 09:50

350 képpel és csaknem 20 erdőtársulással bővítette fahatározó mobilalkalmazását az Országos Erdészeti Egyesület. Az ingyenes applikációban tovább finomodott a felhasználói élmény, teljesen megújult a megszerzett tudást ellenőrző beépített kvízjáték, és jelentősen kibővült a fényképek adatbázisa. Az Egyesület az új verzió kiadása alkalmából nyereményjátékot hirdetett meg a Facebookon, amely az alkalmazás használatára és a beazonosított fákról készített képek posztolására invitálja a természetbarátokat.

Leonardo di Caprio is érdekelt húshelyettesítők piacában

2020. szeptember 10. 13:07

A hamburgerekbe való húspogácsát helyettesítő, növényi alapú pogácsákat gyártó Beyond Meat Sanghajban épít új üzemet. Közben a világszerte csaknem 16 ezer kávézót működtető Starbucks is bejelentette, hogy növényi alapú termékkel bővíti az ázsiai kínálatát. A vegán árucikkek egyik nagy beszállítója egyébként pont a Beyond Meat.

STIHL Gépforgatók nyereményjáték: humor, kreativitás, értékes nyeremények

2020. szeptember 9. 14:30

Hatalmas sikert aratott a STIHL Gépforgatók nyereményjátéka, amelyben a legnagyobb hazai rajongótáborral rendelkező kertészeti gépeket gyártó vállalat új influenszereit kereste.

Mérföldkő a hazai agrár-felsőoktatásban

2020. augusztus 3. 09:32

Az átalakítás során hatékony intézményrendszert, modern és nemzetközi szinten is versenyképes, erős gyakorlati lábbal rendelkező képzési programot hoznak létre, amelyben az oktatók hivatásuknak tudnak élni és megbecsülésnek örvendhetnek.

Korunk varázsszava az innováció

2019. december 3. 05:38

A Hallgatói Innovációs Munkacsoport és az Innopool Campus célja, hogy minél több hallgatói projekt tudjon a megvalósulás útjára lépni már a következő szemesztertől.

Több mint 3200 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait a Szent István Egyetemen

2018. szeptember 4. 07:56

Tegnap megnyílt a Szent István Egyetem (SZIE) 2018/2019-es tanéve.

Dr. Palkovics László: vonzóbbá kell tenni az agrár-felsőoktatást!

2019. június 18. 14:38

A 2018/2019-es tanév ünnepi lezárására június 14-én került sor a Szent István Egyetem (SZIE) gödöllői campusának aulájában.