Gépinfo

20 százalékkal zuhant vissza a traktorpiac áprilisban

Agrofórum Online

A márciusi éves alapú 23 százalékos mínuszt egy 20 százalékos követte áprilisban a hazai traktorpiacon. Az első négy havi összesített adat is csökkenést mutat.

Az elmúlt hónapban 299 traktor helyeztek forgalomba hazánkban, a négy havi összes eladás 982 darab, derült ki a Datahouse adataiból. Utóbbi adat 10,3 százalékos piacszűkülést mutat. A két évvel ezelőtti első négy hónappal összevetve 2,2 százalékos pluszt mutatnak a számok, akkor 961 traktort adtak el itthon ugyanezen időszak alatt.

Az áprilisi versenyt a megszokott módon a John Deere nyerte, ebben az időszakban 67 darabot adtak el, ez 22 százalékos piaci részesedésnek felel meg. Tavaly még 69, két éve pedig 74 traktort értékesített áprilisban a John Deere. A Claas 26 darabbal a második, a New Holland pedig 24 darabbal a harmadik lett a havi listán. Az első tízbe a Fendt, az Antonio Carraro, a Polaris, a Kubota, a TGB és a Massey Ferguson fért még be. Összesen 43 olyan márka volt, amely legalább egy traktor eladott áprilisban.

Az első négy havi teljes listát is a John Deere vezeti, a 213 darab 21,7 százalékos piacrészt jelent. Második helyen a New Holland áll 9, míg a harmadikon holtversenyben a Fendt és a Claas foglal helyet 6,1-6,1 százalékos piacrésszel. A Top tízbe utánuk a Case, a Polaris, a Kubota, a Valtra, a Sonalika és a TGB fért még be. A március végi állapothoz képest helyet cserélt a Polaris és a Case, utóbbi márka feljött az ötödik helyre. A Kubota a kilencedik helyről a hetedikre lépett előre, míg a Sonalika a heteikről a kilencedeikre csúszott vissza.

A T5-ös tömegkategória, azaz a 8000 kilogrammnál nehezebb volt a legnépszerűbb az első négy hónapban a traktorpiacon, az 520 darab 53 százalékos piaci részt jelent. A második, 151 darabbal és 15 százalékos szelettel a traktorpiaci tortából a 600 és 1500 kilogramm közötti kategória. A harmadik legnépszerűbb az 5000 és 8000 kilogramm közötti 121 darabal. A negyedik a 3000 és 5000 kilogramm közötti kilogramm közötti tömegkategória 90 darabbal, ötödik az 1500 és 3000-es kategória 79, hatodik pedig a 600 kilogrammos vagy annál könnyebb volt 21 eladással.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Permetező Unimog és öt felújított MB-Trac - Mercedes traktorszerelem Dunavecsén

2019. december 9. 14:38

Az elmúlt évtizedek egyik legkultikusabb márkáját jelentette és jelenti a Mercedes háromágú csillaga. Dunavecsén azonban nem személyautók viselik az emblémát, hanem mezőgazdasági gépek. Amikor ott jártunk, öt MB Trac és egy Unimog sorakozott fel Kiss László családi gazdaságának udvarán, hiszen egyetemista fiával már régóta imádja és gyűjti a német gyártmányú, univerzális erőgépeket.

Gépészet Videó

Egy kétéves traktort eladni őrültség, de a FENDT 1050-esért megérte

2019. október 21. 09:45

A klasszikus családi gazdaságban már 20 éve csak FENDT traktorok dolgoznak, néhány hete pedig megérkezett a legújabb erőgépük is, egy 1050-es típus.

Kubota a nagyok nyomában

2020. február 15. 13:02

Az új traktor gyártásáról egyelőre nincsenek hírek, de kialakításával jelzik, hogy felveszik a versenyt az autonóm traktorokat kialakító Case IH, John Deere és Yanmar cégekkel.

Felülteljesítette az elemzői várakozásokat a Deere & Co

2020. február 25. 08:34

A 40 és 100 lóerő közötti teljesítményű, kétkerék-meghajtású traktorok piaca 3 százalékkal csökkent, azonban a Deere növekedni tudott.