Gépinfo

A New Holland feljött a második helyre a traktorpiacon

Agrofórum Online

A júniusi 11 százalékos éves alapú csökkenést követően júliusban magára talált a traktorpiac, amely 9 százalékkal bővült. A 302 darabos forgalomba helyezés pontosan tízzel több a júniusinál, de 24 darabbal haladja meg a tavaly júliusit. Az év első hét hónapjában összesen egyébként 2017 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 11 százalékos bővülés a tavalyi esztendő hasonló időszakához képest.

A két évvel ezelőtti első öt hónappal összevetve 7 százalékos mínuszt mutatnak a számok, akkor 2177 traktort adtak el itthon ugyanezen időszak alatt – derült ki a Datahouse adatiból.

A júliusi versenyt is a John Deere nyerte, 74 darabot adtak el, ami 25 százalékos piaci részesedésnek felel meg. Az elmúlt havi listán a Claas és a Fendt 27-27 darabbal állhatott fel a dobogóra, utánuk New Holland, Case, Polaris, Antonio Carraro, Massey Ferguson, Landini és Steyr sorrend alakult ki az első tízben.

A hét hónap összesített listáján a John Deere alaposan elhúzott a mezőnytől, 439 darabos eladása 22 százalékos piaci részesedésnek felel meg. A második helyre feljött a New Holland, amely 160 darabnál tart idén, ami 7,9 százalékos szelet a piaci tortából. Utoljára januárban állt ilyen előkelő helyen az összesített listán. Harmadik helyen a Case áll 7,7 százalékos piacrésszel. A héthavi tízes listára a Claas, a Fendt, a Polaris, a Massey Ferguson, a Valtra, a Landini és a Deutz-Fahr fért még fel. Az egy hónappal ezelőttihez képest a sorrend annyiban változott azon kívül, hogy a New Holland átvette a második helyet a Case-től, hogy a 9. és 10. Landini és Deutz-Fahr helyet cserélt.

A T5-ös tömegkategória, azaz a 8000 kilogrammnál nehezebb volt a legnépszerűbb az első négy hónapban a traktorpiacon, a 1082 darab 54 százalékos piaci részt jelent. A második, 304 darabbal és 15 százalékos szelettel a traktorpiaci tortából az 5000 és 8000 kilogramm közötti. A harmadik legkedveltebb tömegkategória a 3000 és 5000 kilogramm közötti 276 darabbal és 14 piacrésszel. A negyedik az 1500 és 3000 kilogramm közötti tömegkategória 170 darabbal, ötödik a 600 és 1500-as kategória 139, hatodik pedig a a 600 kilogrammos vagy könnyebb volt 46 eladással.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Tudja-e Ön? - Melyek a leggyorsabb traktorok a világon?

2020. március 11. 07:48

Az emberekben él a kíváncsiság, hogy a traktorok műszaki paraméterei alapján milyen maximális sebességet lehet elérni. Az idők során számos csúcsdöntési kísérlet szerveztek, ahol széria traktorokkal, illetve azok „felturbózott változataival” igyekeztek mind feljebb tornázni a világcsúcsot.

John Deere gépet megbízható kereskedőtől

2019. március 19. 06:00

A Gépközvetítő Kft. alapvetően új- és demó John Deere gépek, eszközök beszerzésével- és értékesítésével foglalkozik. Az általunk biztosított „gépközvetítés egy komplex szolgáltatást jelent, magában foglalja a gép kiválasztását, finanszírozását, műszaki vizsgáztatását, névre írását, igény szerint házhoz szálltását, szerviz- és alkatrész ellátását, esetleges garanciális/szavatossági ügyintézését is.

A John Deere 9R traktorok 2019-es változatai

2018. július 30. 07:15

Első alkalommal ajánlanak 3,05 méter nyomtávú 9470RX, 9520RX, 9570RX és 9620RX szériájú gumihevederes traktorokat 76,2 cm és 91,4 cm hevederszélességgel.

Megtudtuk, mi alapján választanak robotpilóta rendszert az eredményes gazdálkodók!

2019. március 4. 08:48

A robotpilóta rendszer nem kis beruházás, melyet hosszas döntés előkészítés előz meg. Szembe kell állítani a rendszerrel elérhető hasznot, előnyöket a beruházás költségével és a mérlegnek mindig a jó irányba kell billennie!