Gépinfo

A vártnál gyengébb számok a Caterpillartól

Agrofórum Online

A munkagépeket gyártó amerikai Caterpillar egy részvényre eső igazított eredménye 2,66 dollár volt a harmadik negyedévben, ami elmarad a várt 2,88 dollártól és éves alapon is 7 százalékkal csökkent. Mindez a társaság negyedéves gyorsjelentéséből derült ki.

Az elért 12,8 milliárd dolláros bevétel is jelentősen elmarad a várt 13,6 milliárd dollártól, ami 5 százalékos éves csökkenésnek felel meg. A vezetőség csökkentette az éves előrejelzést több mint 10 százalékkal és a várt 10,6-11,1 dolláros egy részvényre eső igazított eredmény jelentősen alulmúlja az elemzők által várt 11,7 dollárt – mutatott rá az Equilor Befektetési Zrt.

A menedzsment a rossz számokat a globális gazdasági lassulással és a bizonytalanság növekedésével indokolta. A cég Kínában teljesített a vártnál jelentősen gyengébben. A gyenge számok és előrejelzés ellenére 1,2 százalékkal emelkedett a részvény árfolyama a New York-i értéktőzsdén.

A Marketscreener tőzsdei adatbázisa szerint az elemzők enyhén optimisták a céggel kapcsolatban. A Caterpillar átlagos 140,3 dolláros célárfolyama 3,7 százalékkal haladja meg a jelenlegi árfolyamszintet. A céggel kapcsolatban 28 elemző véleményét összesíti az adatbázis, eszerint hatan vételt, négyen felülsúlyozást, 13-an tartást, egy elemző alulsúlyozást, 3 pedig eladást javasol. Egy elemző nem fogalmazott meg konkrét ajánlást. A felülsúlyozás azt jelenti, hogy csak annak javasolnak vételt, akinek már van kitettsége a papírral kapcsolatban, míg az alulsúlyozás azoknak jelent eladást, akik nem számottevő arányban szerepeltetik portfóliójukban az adott részvényt.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Összedől a mezőgazdaság méhészek nélkül!

2020. január 22. 12:33

A méhészek szeretnék felhívni az európai lakosság figyelmét az unióban termelt méz fogyasztására, mert ezzel életben tartják a méhészeket, ezáltal pedig biztosított lesz a növények méhes megporzása.

Öt hónapos csúcsról korrigált a búza ára

2019. december 3. 04:36

A búza a tonnánkénti 199,9 dollárnak megfelelő szinten járva öt hónapos csúcsra ugrott azt követően a pénteki rövid kereskedési napon fél éves rekordról lassan lecsorgott a kurzus.

Optimista jelek a szójabab piacán

2019. november 17. 15:03

A kereskedők és a mezőgazdasági termelők fokozott figyelmet fordítanak a kereskedelmi tárgyalásokra, mivel az Egyesült Államok mezőgazdasági kivitelében jelentős szerepet játszanak a kínai szójabab-eladások.

Kevesebb amerikai agrárterméket vehet Kína a koronavírus miatt

2020. február 5. 12:17

A koronavírus-járvány miatt a kínai kormány lefelé módosíthatja a növekedési prognózisát, a kiszivárgott hírek szerint 6 százalék környékére.