Gépinfo

Cimbria – Magfeldolgozó gépek az élelmiszeripari támogatások reflektorfényében

Agrofórum Online

A Cimbria magfeldolgozó gépeinek egy része a vetőmag-készítés területén tölt be nagy szerepet, de a gyártó a magasabb célú feldolgozásra is számos megoldást kínál.

A méltán népszerű Cimbria gépeket forgalmazó CHH Gépkereskedő, Gyártó és Műszaki Szolgáltató Kft.  2016-ban sem hiányozhatott az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításról, ám a partnerek ezúttal nem a „B”, hanem a legnépszerűbb „A” pavilonban tekinthették meg a termékpaletta egy kis darabját. Hiába volt ugyanis számos gép kiállítva, a Cimbria csak a síkrostákból mintegy 47 különböző típussal tudja kielégíteni a partnerek igényeit. Ilyen választék mellett pedig nem csoda, hogy az érdeklődés is jelentős volt, amit az élelmiszeripari pályázatok kiírása is erősített.

„A gazdálkodók nagyon várták már a támogatásokat, amit ha csúszva is, de szépen lassan, folyamatosan meghirdetnek. Nem meglepő, hogy mi is tele vagyunk várakozásokkal, hiszen a tavalyi évben is érezhető volt, hogy a termelők visszafogták a beruházásokat, vártak a pályázatokra” – mondta el az Agrofórum Online kérdésére Horváth Zoltán ügyvezető/tulajdonos, aki azt is hangsúlyozta, hogy a CHH Gépkereskedő, Gyártó és Műszaki Szolgáltató Kft. több pályázatban is érintett, de leginkább az élelmiszeripari feldolgozáshoz szükséges gépberuházásokat tudják segíteni.

A Cimbria magfeldolgozó gépeinek egy része a vetőmag-készítés területén tölt be nagy szerepet, de a gyártó a magasabb célú feldolgozásra is számos megoldást kínál. „Mindkét esetben egészséges, szép megjelenésű, tetszetős magokra van szükség, amelyeket gyakran egyéb szempontok szerint is osztályozni, válogatni kell. Ilyen például a vetőmag esetében a csíraképesség, az élelmiszereknél a szennyeződések, fertőzések, esetleg a rovarrágás. A lényeg, hogy a végtermék tökéletes legyen” – magyarázta Horváth Zoltán.

A tökéletességet jól felépített technológiai sorral lehet elérni. Nem meglepő, hogy a nagyobb tisztasághoz több gépre és azok kapcsolatára van szükség, ahogy az is alapvető fontosságú, hogy mindig a legegyszerűbb feldolgozással kell kezdeni a műveletet, amihez a Cimbria 47 különböző síkrostát tud ajánlani. „Bármely magkikészítésnek a síkrosta az alapja. Nem ritka, hogy már az alapos rostálás is elegendő a jó áron történő értékesítéshez” – hangsúlyozta a szakember.

A síkrosták általában szélesség szerint osztályoznak. Ugyanakkor gyakran előfordul, hogy a hosszúság is fontos. Ekkor van szükség triőrökre, amivel a fizikai méretek szerinti további osztályozást lehet elvégezni. A technológiai sorrendben ezután következik a fajsúly szerinti osztályozás, ami a mag beltartalmi értékét veszi figyelembe. „Az elmúlt 100 évben a legutóbbi 10 évet leszámítva ezzel le is zárult a sor, ám napjainkban a technológiai sor kiegészülhet színosztályozó géppel. A magról visszaverődő fény hullámhosszát érzékelve dolgoznak, és a számítógépes program alapján a legapróbb szennyeződést is észreveszik, kiszűrik” – mondta el Horváth Zoltán, aki felhívta a gazdálkodók figyelmét arra is, hogy egy színosztályozó bármilyen hatékony is, önmagában soha nem elég, a fizikai magtisztítást nem váltja ki.

„Arra is felhívnám a figyelmet, hogy amit színosztályozó gépeknek hívunk, csak az elnevezésük alapján nem szabad egy kategóriába sorolni. Sok variációja létezik, különbözhet egymástól a jelfeldolgozó rendszer, a kamerarendszer.”

A CHH Gépkereskedő, Gyártó és Műszaki Szolgáltató Kft.-nek is három teljesen különböző színosztályozó gépcsaládja van a kínálatában, amelyek ráadásul opcióként további kamerákkal is felszerelhetők. Ilyen például az infra kamera, amely nem tartozik az alapfelszereltséghez, ám sok esetben szükség van rá. A termékpalettán a legmodernebb színosztályozó gép a piacon egyedülálló Sea-Chrome, amely teljes színképre dolgozó kamerarendszerrel van ellátva, így minden olyan színt meg tud különböztetni amit az emberi szem.

„A felsoroltak mellett természetesen léteznek még másfajta osztályozó gépek is, a speciális feladatok megoldására. Ilyen például a gördülékenység szerint osztályozó eszközök. A legnépszerűbb termékeink természetesen a rosták, de a fajsúly-szeparátorok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a toxinok miatt” – tudtuk meg a szakembertől, aki a helyszínen azt is elárulta, hogy az utóbbi idők legsikeresebb expójának tartják a mostanit.

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Hatékonyabb vetés, kényelmesebb ekeszállítás - Lemken újdongások az AgrárgépShow-ról

2020. február 26. 16:41

Két komoly technológiai újdonságot mutatott be a Lemken a közelmúltban – egyet a vetéstechnika, egyet pedig a szántás kapcsán.

Gépészet Videó

Magyar gépek a gazdák igényei szerint - Folyamatos termékfejlesztés a Sokorónál

2020. február 4. 11:38

A több mint 60 éves múltra visszatekintő magyar gépgyártó, a Sokoró Kft. folyamatosan fejleszti termékeit. Ennek lehettem tanúja az idei AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon is.

Szerdán nyit az AGROmashEXPO - programok, hasznos információk

2020. január 17. 10:08

Idén 2020. január 22–25. között rendezik meg a 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítást, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-és Gépkiállítást.

Élőben jelentkeztünk az AGROmashEXPO első napjáról

2018. január 24. 21:17

Január 24-én megnyitotta kapuit az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás a HUNGEXPO területén, ahonnan az Agrofórum többször is élőben jelentkezett Facebook oldalán.