Gépinfo

Fél Európa használt angol traktort vesz

Agrofórum Online

Idén 11 százalékkal kevesebb új traktort helyeztek forgalomba Nagy-Britanniában, mint tavaly, ezért folyamatosan élénkül a használt traktorok piaca.

Idén 11 százalékkal kevesebb új traktort helyeztek forgalomba Nagy-Britanniában, mint tavaly, ezért folyamatosan élénkül a használt traktorok piaca – tudósított az Agricultural Engineers Association (AEA), megjegyezve, hogy a gyártók áremelése miatt a minőségi használt állomány egyre vonzóbb a mezőgazdasági termelők számára.

Európa legnagyobb mezőgazdasági aukciója a Cheffins, november 7-én óriási, 3,5 millió font sterling értékű forgalmat ért el, egymillió fonttal többet, mint tavaly novemberben. A legdrágább traktorokat az Egyesült Királyság kereskedői vásárolták fel, akik a használt járműállományukat próbálták növelni, miután kifogytak a készletből. A szigetország traktorait azonban nem csupán a helyi farmerek szeretik, és a külföldi érdeklődés növekedése is ludas a jó minőségű használt gépek hiányában.

A gyengülő font vonzóvá tette a brit állományt a külföldi vásárlók szemében, olyannyira, hogy már nemcsak a szokásos, visszatérő vevők látogattak el az aukcióra. Franciaország, Spanyolország, Belgium, Csehország, Bulgária, Lengyelország és Ukrajna kereskedői érkeztek a legnagyobb számban, de láttak írországi, közel-keleti és észak-afrikai vevőket is.

Ugyanakkor nemcsak kereskedők, hanem farmerek is többet vásároltak a Cheffinsen, mint tavaly. A gazdák régi traktoraikat kevésbé öreg, megkímélt modellekre igyekeznek cserélni, és úgy látszik, az új modellek vásárlásával egyre többen inkább kivárnak.

(blog.syngenta.hu)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

New Holland T6 Dynamic Command traktorok

2018. május 30. 08:44

A New Holland legújabb fejlesztésű csoport PowerShift váltójával szerelt T6 Dynamic Command erőgépének tervezésekor és megalkotásakor alapvető cél volt, hogy a rendelkezésre álló sebességcsoportok a különféle nehezebb és könnyebb szántóföldi feladatok során vagy közúti szállítás esetében egyaránt a legideálisabb átfedést biztosítsák.

Kilátás kompromisszumok nélkül - Forgatható, emelhető vezetőfülke Deutz-Fahr traktorokhoz

2018. szeptember 7. 09:00

Különleges, felemelhető, és akár 200 fokos szögben elfordítható vezetőfülkét fejlesztettek ki a Paul Nutzfahrzeug GmbH mérnökei egy Deutz-Fahr traktorra.

MTZ és John Deere kalapács alatt - Mezőgazdasági gépárverést tart a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt.

2018. május 23. 06:30

Használt MTZ traktort, John Deere kistraktort, homlokrakodót, bálázót, trágyaszórót, teherautókat és számos egyéb mezőgazdasági gépet árverez május 30-án a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt.

A Vredestein hosszabb élettartamú gumiabroncsokat mutatott be a kis- és nagy teljesítményű traktorok számára a SIMA kiállításon

2019. március 7. 13:33

A Vredestein a párizsi SIMA nemzetközi mezőgazdasági kiállítás keretén belül bemutatta legújabb Traxion traktorabroncsait az európai piac számára. A vállalat kiállította a kistraktorokhoz tervezett vadonatúj Traxion 65/70 gumiabroncsokat, valamint a nagy teljesítményű traktorok számára kifejlesztett Traxion Optimall VF választékának legújabb abroncsméreteit.