Gépinfo

Hatalmas erdészeti gépek lepték el Sopront

Erdő-Mező Online - Fotók: Gribek Tímea

2018-ban tizedik alkalommal nyitotta meg kapuit az innoLignum Sopron erdészeti és faipari kiállítás és szakvásár a Novomatic Aréna területén. Hazánk legjelentősebb szakai rendezvényén ezúttal is számos érdekes és hasznos erdészeti gépet, technológiát láthattak a látogatók. A nagy nemzetközi gyártók termékei mellett, mint például a John Deere, a Ponsse, a Komatsu vagy a Posch, ezúttal is érkeztek magyar gépgyártók az erdészet fellegvárába.

A gépgyártók és forgalmazók mellett az idei évben több szolgáltató cég megjelent az innoLignum Sopron kiállításon. Ahogyan a Magtár Kft. standján látható Albach aprítógéppel is bérmunkát vállalnak a tulajdonosok, úgy a Nemes Bau által bemutatott Raptor 300 AHWI önjáró zúzógép is a munkaerőhiánnyal küzdő megrendelők szolgálatára áll.

Az idei évben sem hiányozhattak a látványos bemutatók, a mozgalmas programok és a fafaragás sem. Ezúttal például a kopjafakészítéssel ismerkedhettek meg az érdeklődők.

A kulcs az oktatás, a kutatás és a fejlesztés

Dr. Fodor Tamás, Sopron Város polgármestere a rendezvény megnyitóján kiemelte, hogy az erdészeti és faipari kiállítás turisztikai szempontból is sokat nyújt a településnek, de kiemelt szerepet játszik a kapcsolatok ápolásában is. A rendezvényre ilyenkor vissza-visszatérnek a Soproni Egyetemen végzett hallgatók, így a vásár évek óta komoly kötődést hivatott létrehozni.

Hozzátette: „a kiállítás segítségével itt találkozhat egymással az oktatás, a kutatás és a fejlesztés”. A szakemberek nagyobb rálátást kaphatnak a szakmáról, mindemellett a képzésben is értékes információk nyerhetők.

Prof. Dr. Náhlik András, a Soproni Egyetem rektora beszédében kiemelte, hogy a jubileum kapcsán a felsőoktatási intézmény is nagyobb készülődésbe kezdett. Így a következő napokban az érdeklődők „Merre tart a faipar?” címmel hallhatnak érdekességeket többek között a faragasztásról, a különböző előállítási folyamatokról és a digitalizációról.

Beszédéből kiderült, hogy a jeles napok alkalmából további meglepetést is tartogatnak a látogatók számára: a Soproni Egyetem központi laboratóriumában ugyanis a legfrissebb kutatásokba is betekintést nyerhetünk.

Óriási táblaképen jelenik meg hazánk történelme

A megnyitó ünnepségen megjelent látogatók és kiállítók egy tíz négyzetméter nagyságú, 5×2 méteres és 800 kilogramm súlyú, tölgyfából faragott táblaképet csodálhattak meg, amelynek középpontjában a pozsonyi csatától kezdve a honfoglalásig, a magyarság kiemelt eseményei állnak.

V. Smídt Róbert, felvidéki fafaragó munkája hat éven keresztül készült, ősbemutatója óta folyamatosan járja hazánk településeit. Bár a monumentális emlékmű végleges helye várhatóan az Országházban lesz.

Szakmai és közönségprogramok

A 22 erdészeti társaság 120 négyzetméteres közös standján a közönség idén is megismerkedhetett Magyarország vadfajaival, kirándulóhelyeivel, kóstolhatunk erdei termékeket, de az erdészek munkájába is betekintést nyerhettek.

A Soproni Egyetem többek között „Aktualitások a szabványokban és a Központi Vizsgálólaboratórium tevékenységeiben” címmel hívta tanácskozásra a faipari szakembereket. Ezen szó volt többek közöt a minősített ragasztók köréről, a a faanyag minősítéséhez szükséges tulajdonságok meghatározásáról vagy éppen a tűzvédelmi laboratóriumi vizsgálatokról.

Ugyancsak konferenciát tarttottak az innoLignum Sopron kiállításon a faipari ágazat jövőjéről. A „Faipar 4.0” tanácskozás rengeteg gyakorlati érdekességgel várta a látogatókat. Mindezek mellett az Erdőmérnöki Kar szakmai kutatásait is bemutatta a közönségnek.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Vásároljon új John Deere kombájnt kedvező árfolyamon, amit kifizethet akár terménnyel is!

2020. április 3. 08:56

Új kombájnberuházásnál a gép műszaki és specifikációs tulajdonságai mellett sokszor az egyik legfontosabb kérdés a különböző beruházást segítő megoldások lehetőségei a finanszírozás tekintetében. A legújabb KITE akcióban többféle megoldással igyekeznek segíteni a leendő kombájnvásárlókat ezen a területen is.

Növekvő piaci részesdéssel nyerte tavaly a traktorpiacot az MTZ

2018. április 25. 09:31

Összesen 4218 traktort helyeztek forgalomba 2017-ben Magyarországon, ez 19,4 százalékos bővülés 2016-hoz és 6 százalékos bővülés a 2015-ös esztendőhöz képest, derült ki a Datahouse adataiból.

A John Deere Európa számára is elérhetővé teszi X-szériás kombájnjait

2020. június 24. 04:39

A hajtóanyag-takarékos X sorozatú kombájnok a betakarítási szezonban képesek 14 órát dolgozni újratankolás nélkül. Mindez az új 6 hengeres, 13,6 literes, 700 LE teljesítményű John Deere PowerTech motornak köszönhető.

John Deere robot traktor, valódi- vagy álhír?

2019. október 8. 09:03

Az elmúlt napokban több helyen találkozhattunk a hírrel, miszerint a John Deere cég Spanyolországban bemutatott egy robot traktor koncepciót.