Gépinfo

Itt az új tisztán elektromos ID.4 kompakt SUV

Agrofórum Online

A Genfi Autószalon törlését követően webcast formájában kínált konkrét betekintést a Volkswagen első tisztán elektromos SUV-modelljébe. Az új ID.4 a tervek szerint még 2020-ban megérkezik, az ID.3 után így már az új moduláris elektromos platform (MEB) műszaki alapjaira épülő második modell számára ketyeg a visszaszámlálás.

A károsanyag-kibocsátás nélkül üzemelő SUV-modell kialakítása különösen aerodinamikus. Ralf Brandstätter, a Volkswagen márka ügyvezető igazgatója elmondta: „Kedvező aerodinamikája mérsékli az ID.4 légellenállását és hajtásváltozattól függően akár 500 kilométerre növeli hatótávját.”

Az ID.4 először hátsókerék-hajtással érkezik a piacra, amelyet elektromos összkerékhajtású változat is követ majd. A mélyre, a karosszéria padlózatába épített nagyfeszültségű akkumulátor alacsony, így menetdinamikai szempontból optimális az autó tömegközéppontja, emellett kiegyensúlyozott tengelyterhelés-eloszlásról gondoskodik. Mint minden MEB-modell, kompakt elektromos hajtástechnikájának köszönhetően az ID.4 is különösen tágas utastérrel szolgál. A nulla károsanyag-kibocsátású SUV-modell vezetőterét letisztult felépítés és következetes digitalizáció jellemzi, kezelése pedig messzemenőkig az érintőfelületeken, valamint az intelligens és intuitív hangvezérlésen keresztül zajlik.

Az ID.4 és az ID.3 egyaránt jelentős mérföldkő a Volkswagen számára azon az úton, amely – a párizsi klímavédelmi célkitűzésekkel összhangban – a márka 2050-ig megvalósítandó teljes szén-dioxid-semlegessége felé vezet. A Volkswagen-paletta szén-dioxid-kibocsátását a tervek szerint már 2025-re harmadával kell csökkenteni. A Volkswagen jelenleg egymilliárd eurót invesztál kínálata elektromossá alakításába, illetve hibridmodelljei számának növelésébe, ugyanis a volumenmodellekben – mint például a nagysikerű Golf – alkalmazva, amint az elektromos hajtásrendszerek, úgy az új mild- és hálózatról tölthető (Plug-in Hybrid) hibridhajtások is nagymértékben hozzájárulnak a jövőben a flottaemisszió csökkentéséhez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Öné az egyik? Elkészült a 10 milliomodik Toyota RAV4

2020. április 15. 14:54

10 millió darabos eladásával új mérföldkőhöz érkezett a Toyota úttörő SUV-modellje: a tekintélyes mennyiség 26 évet és öt modellgenerációt ölel fel.

Életmód Képgaléria

Újautó-piac: márciusban Ford, Suzuki, Toyota sorrend alakult ki

2019. április 8. 11:33

Az éves alapú havi bővülés üteme februárban 13,9, míg januárban 11,2 százalékos volt – derült ki a Datahouse adatiból. Tehát míg februárban gyorsult a bővülési dinamika az előző hónaphoz képest, addig márciusban lassult.

Most a Ford Ranger a pick-up-piac első helyezettje

2018. április 11. 10:24

A pick-up-piacon januárban még a Toyota Hilux vezetett, de februárban átvette a vezetést a Ford Ranger.

A június visszaesést hozott az újautó-piacon

2019. július 8. 09:33

Idén a június volt az első hónap, hogy éves alapon visszaesett a piac. A pick-up-piacot továbbra is a Ford vezeti.