Gépinfo

Javítaná a mezőgazdaságigép-gyártás helyzetét a kormány

Agrofórum Online

A mezőgépgyártás is bekerült az Irinyi-tervbe. Az iparfejlesztési stratégia részeként többek között precíziós gépek fejlesztésére, illetve különböző mezőgazdasági gépsorok kiegészítésére nyerhetnek támogatást a hazai gyártók – írta a Magyar Idők.

 

Az iparfejlesztési stratégia részeként javítaná a mezőgazdaságigép-gyártás helyzetét a kormány. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti Kormányinfón beszélt arról, hogy a gazdasági kabinet megtárgyalta az ágazat fejlesztését célzó stratégiát, és döntött arról, hogy az Irinyi-terv részeként segítik majd az ágazat fejlesztését.

Fenyvesi László, a Mezőgépgyártók Országos Szövetségének főtitkára ezzel kapcsolatban a Magyar Időknek elmondta: a javaslatot még januárban véleményezte a szövetség. Az elkészült dokumentumot egy olyan átfogó tervezetnek nevezte, amely nemcsak a gyártás, hanem az oktatás és a kutatás fejlesztését is célként tűzi ki. A szakember elmondta, hogy Magyarországon hozzávetőlegesen 3000 milliárd forintos eszközvagyonnal rendelkezik az agrárium. Ahhoz, hogy a géppark tízévente meg tudjon újulni, évente háromszázmilliárdos forgalomra lenne szükség ezen a piacon. Jelenleg – az alkatrészeken kívül – 100-150 milliárd forint értékben vásárolnak különböző erő- és munkagépeket a gazdák.

– Az uniós támogatások ellenére a gépek átlagéletkora drasztikusan magas. Mindez azt jelenti, hogy a hazai gépparkot záros határidőn belül le kell cserélni. Ha jól megy a mezőgazdaságnak, akkor támogatások nélkül is komoly piacuk van a mezőgépeknek, és nagyon jó lenne, ha ezzel a lehetőséggel a külföldi gyártók helyett a magyar ipar tudna élni – hívta fel a figyelmet. Hozzátette: ha a gépeket importból szerzik be a termelők, akkor a beruházás értéke a külpiacokon csapódik le ahelyett, hogy a magyar gazdaságot gyarapítaná.

Fenyvesi László szerint a stratégia több kitörési pontot fogalmaz meg, ezek egyike az innováció. Elmondta: a hazai gyártású munkagépeket olyan technológiai eszközökkel kell ellátni, amelyek információt adnak a szántóföldi művelet során, lehetővé téve a precíziós termelést. A gyártók az ilyen irányú fejlesztéseikhez pályázat útján nyerhetnek majd támogatást. A főtitkár szerint emellett a különböző gépsorok kiegészítését is támogatná a kormány. A harmadik és egyben az egyik leghangsúlyosabb területként az erőgépgyártás fejlesztését nevezi meg a stratégia. Magyarország korábban élen járt ezen a területen, mára viszont egyetlen hazai erőgépgyártó vállalat sem működik, holott a teljes forgalom 40-50 százalékát ezek a járművek teszik ki.

(Magyar Idők)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Európa legmodernebb traktorgyára - Deutz-Fahr Land - Lauingen (+KÉPEK, VIDEÓ)

2017. július 19. 08:30

Deutz-Fahr Land néven Európa legmodernebb traktorgyárát építették meg a Duna mellett, a bajorországi Lauingenben.