Gépinfo

KITE Napok a hódmezővásárhelyi alközpontban (+KÉPEK)

Agrofórum Online

Az idei rendezvény középpontjában az állattenyészetéshez kapcsolódó tömegtakarmány előállítás, illetve annak kezelésével, manipulálásával és kiosztásával kapcsolatos gépesítési-, logisztikai feladatok bemutatása állt.

A KITE Zrt.  – kapcsolódóan az április 24-26. között megrendezett Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokhoz – gazdag programmal várta partnereit hódmezővásárhelyi alközpontjában. A cég ugyanis legfrissebb újdonságait már mintegy hat éve hódmezővásárhelyi alközpontjában önálló KITE Napok keretében mutatja be.

KÉPGALÉRIA A KITE NAPOKRÓL >>>

Mint azt Orcsik Gábor műszaki kereskedelmi vezérigazgató-helyettestől ez alkalomból megtudtuk, az idei rendezvény középpontjában az állattenyészetéshez kapcsolódó tömegtakarmány előállítás, illetve annak kezelésével, manipulálásával és kiosztásával kapcsolatos gépesítési-, logisztikai feladatok bemutatása állt.

A mostani KITE Napok alkalmával bemutatott gépek közül feltétlenül újdonságnak számítanak a prémium szegmensbe tartozó KUHN zöldvonali gépei, közöttük kaszák, rendsodrók, takarmánykiosztók és bálacsomagolók.

A tömegtakarmány termesztés gépsorában a takarmány előállításban fontos szerepet betöltő állandó és változó kamraméretű hengeres bálázók, valamint az önjáró silózók ebből a sorból sem maradhattak ki, amelyeknek mindegyike John Deere gyártmány.

A bálaszállításban újdonság az akár 70 km/h-s szállítási sebességre is képes (és engedélyezett!) JCB FASTRACK traktor, amely Fliegl bálaszállító pótkocsival – a nyerges vontatóval végzett kamionos szállítással szemben – logisztikai szempontból is sokkal rugalmasabb felhasználási lehetőséget kanál.

A bemutatott gépsort a Geringhoff silófólia töltője, a Joskin kéttengelyes pótkocsija, illetve szilárd- és folyékony szervestrágyaszóró gépe, a JCB teleszkópos rakodógépe, valamint a HÜDIG és az IRRILAND folyékony szervestrágyázásra is alkalmas csévélhető öntözőberendezése zárta.

(Dr. Demes György – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Robot traktorok - Az oroszok sem akarnak lemaradni

2019. február 28. 05:17

Az Avrora Robotics gyártmányú vezető nélküli traktorok először 2019-ben fognak megjelenni nagyméretű mezőgazdasági üzemben.

Beelőzött a Fendt a hazai traktorpiacon, a John Deere most harmadik

2020. február 4. 10:33

Az év első hónapjában a Fendt nyerte a traktorpiacot, pedig tavaly egész évben a John Deere állt az élen. Az amerikai márka most csupán a harmadik helyre futott be, be ugyanis az ezüstérmet a New Holland szerezte meg.

Három hónapja tart a hazai traktorpiac visszaesése

2019. november 7. 15:33

Az októbert is a John Deere nyerte egyébként, ezúttal 55 darabbal, ami 26 százalékos piaci részesedést jelent. A második a New Holland lett 16 darabbal, míg harmadik a TBG 11 eladással.

Mezőgépgyártók rangsorai az Egyesült Államokban és Kanadában

2018. november 12. 08:36

Az EDA (Equipment Dealer Association) májusban tette közzé a dílerek véleménye alapján készített 2018. évre vonatkozó gyártói rangsorát. A full-liner gyártók közül a Claas cég kapta a legmagasabb pontot a legtöbb kategóriában és érte el a legnagyobb összpontszámot.