Gépinfo

Magyar fejlesztés a precíziós gazdálkodás fejlődéséért

Agrofórum Online

Egy új magyar fejlesztés az eddigieknél költséghatékonyabb megoldást kínál a gazdálkodóknak.

A precíziós gazdálkodás lassú ütemben ugyan, de terjedőben van az egész világon. Széleskörű elterjedését a környezetvédelem, a minőségi növényi termék-előállítás, termőföldjeink védelme és nem utolsósorban a költségek csökkentése, illetve a gazdasági hatékonyság növelése indokolja. Lassú előretörését elsősorban a technikai megvalósítás jelentős költségvonzata okozza; egy új magyar fejlesztés viszont az eddigieknél költséghatékonyabb megoldást kínál a gazdálkodóknak.

A hagyományos növénytermelésben a tábla a legkisebb egység. A műholdas helymeghatározás elterjedése lehetővé tette, hogy egy mezőgazdasági eszköz helyzete egy adott területen minden pillanatban és folyamatosan meghatározható legyen, így a táblaméretnél kisebb egységekben is lehetővé váljanak különböző növénytermesztési beavatkozások. Lehetővé vált egy adott területen például az eltérő fizikai és kémiai talajadottságok figyelembe vétele, a gyomok, kórokozók, kártevők kártételének táblán belüli terjedésének nyomon követése. A precíziós technológia alkalmazásával egy adott terület minden részén az optimális, illetve ahhoz közeli inputanyag-mennyiség (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer) kijuttatása történhet meg, illetve olyan alkalmazkodó – az adott terület talajának fizikai és kémiai tulajdonságait szem előtt tartó – talajművelés végezhető, amely egyrészt jelentős költségmegtakarítást eredményez, másrészt pedig megakadályozza a terület indokolatlan környezeti terhelését. A precíziós gazdálkodás módszereinek alkalmazásával a termelés intenzitásának növekedésével egy időben csökken a környezeti terhelés, és csökkenő költségszint mellet javul a minőség, tehát egyértelmű, hogy napjainkra a precíziós gazdálkodás a fenntartható mezőgazdasági fejlődés egyik alapvető eszköze.

A hagyományos termesztési eljárások és műveletek GPS-alapú méréstechnikai módszerekkel történő összekapcsolása nem új keletű dolog a hazai agrárszektorban. Ezek a megoldások általában négy-ötméteres pontossággal „látják” a rendszerbe integrált mezőgazdasági gép mozgását, ám a precíziós gazdálkodásban 1-2 méteres pontosságra van szükség. (Nagy pontossággal dolgoznak a gépekbe szerelt, automatikus kormányzást biztosító technológiák, amelyek viszont jelentős beruházási költségekkel járnak.) Egy új hazai fejlesztés eredményeként most a kisebb büdzséből gazdálkodó mezőgazdasági vállalkozások számára is elérhetővé válnak a csúcstechnológiával járó, mindennapos megtakarítások a gazdálkodás során.

A flottakövetéssel foglalkozó i-Cell a gazdálkodók igényei alapján fejlesztette ki vadonatúj megoldását. A kifejezetten az agrárszektornak fejlesztett rendszer 3-5 méter helyett már 1 méteres pontossággal képes a földművelők flottáit koordinálni, ami már eleget tesz a precíziós gazdálkodás támasztotta követelményeknek, miközben a hagyományos flottakövető rendszer szolgáltatásait is a gazdálkodó rendelkezésére bocsátja.

„A rendszer nagymértékben, és munkaművelettől függetlenül csökkenti az átfedéseket a mezőgazdasági táblák művelése során, amivel egyrészt jelentős költség- és munkaerő-megtakarítás érhető el, másrészt, a természetvédelem alapvető szempontjait előtérbe helyezve, például permetezés vagy műtrágyaszórás esetén a káros toxicitás is csökken. A berendezés által gyűjtött adatok feldolgozásával minden magyar mezőgazdasági vállalkozó megalapozott és személyre szabott gazdasági döntéseket hozhat” – nyilatkozta Farkas Károly, az i-Cell operatív igazgatója.

(iCell Sajtóközlemény)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

A precíziós gazdálkodás fejlesztéséhez megbízható talajinformációk szükségesek

2019. december 12. 07:37

A globálisan összehangolt, friss és megbízható talajinformációk ismerete a napjainkban egyre fontosabbá váló precíziós gazdálkodás fejlesztéséhez és a talajok védelme szempontjából egyaránt nélkülözhetetlenek.

Megkerülhetetlen lesz a precíziós gazdálkodás

2018. február 20. 16:03

A digitalizáció átalakítja a munkaerő-keresletet, elsősorban magasan képzett, a termelésben közvetlenül résztvevő munkaerő iránt növeli az igényt.

Nem gond többé a nitrátjelentés - Így csökkentheti gazdasága adminisztrációs terheit

2019. február 21. 08:13

A FARMDOK egy nyilvántartásvezető- és kezelő szoftver, ami jelentősen csökkenti a termelők adminisztrációs terheit, gyakorlatilag kiváltja a régi táblatörzskönyvet.

Gépészet Videó

Földközeli és drónos távérzékelési mérések a szőlészetben

2019. május 25. 12:43

A földközeli és drónos távérzékelési mérések felhasználják a térinformatika, a távérzékelési technika, valamint az új információs technológiai eszközök alkalmazását egyaránt.