Gépinfo

Mielőbbi drónszabályozást sürgetnek

MTI

Sürgős szükség van a drónszabályozás minél előbbi megalkotására, mert ma a drónok veszélyeztetik a légiközlekedést, felderíthetetlenek és irányíthatatlanok - mondta Szepessy Kornél, a HunaroControl vezérigazgatója csütörtökön egy a témában tartott konferencián Budapesten.

A magyar légiforgalmi szolgálat vezetője kiemelte, hogy a pilóta nélküli járművek száma a világon 6-7 éven belül 10 millióra emelkedhet, Magyarországon 2020-ra a drónos repülések száma elérheti a 30 ezret, ennyi kereskedelmi légi járat közlekedik ma naponta Európában. Ezért is kezdeményezte a HungaroControl egy szakmai konferencia összehívását.

Szepessy Kornél szerint céljuk a szabályozott integrálás, és az, hogy a magyar szolgáltató megkerülhetetlen legyen ebben az iparágban. Ezért is indultak el egy uniós pályázaton, amelyek a drónok repülését menedzseli. Ennek részeként már elkészült, de jogi szabályozás hiányában még nem működik egy honlap, amely amellett, hogy a drónok regisztrálására szolgál, képes meteorológiai és légtérhasználati információkkal is ellátni a felhasználókat.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy a világ vezető államai 60 milliárd dollárt fektetnek az iparágba, Magyarországon 2025-re 72 milliárd forint bevétele származhat az iparágnak.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy a drónok felhasználását a kormány kiemelten kezeli, mivel a honvédség és a rendőrség mellett olyan magyar vállalatok is érdeklődnek a technológia iránt, mint a Magyar Posta.

Hangsúlyozta: a jövő azoké az egymással kommunikáló, egymás mozgására reagáló eszközöké, amelyek képesek emberi beavatkozás nélkül is működni. Ezzel kapcsolatban Magyarországon jelentős tudás halmozódott fel, ezért együtt kell dolgozni azért, hogy a szabályozás támogassa a drónok innovációját, de ne jelentsen veszélyt a légiforgalom biztonságára.

A drónok jövőbeni felhasználásával kapcsolatban előadásában Honti Pál, a TedX Danubia kurátora azt mondta, ha képesek lesznek rajban repülni, akkor létrejöhet egy új infrastruktúra-hálózat, a „drónnet”, amely mindig és mindenhol elérhető lesz.

Ennek segítségével a szállítmányozás is megoldható lesz.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Mezőgazdaság Japánban: a drón nem divat, hanem szükség

2018. május 20. 06:38

Japánban 2015 óta be kell jelenteni a mezőgazdasági drónokat, így pontos adatokkal rendelkezik az agrárminisztérium a különböző permetező drónok számáról.

Precíziós Műhely: bepillantás az Agrofil precíziós világába

2018. december 12. 07:44

A hallgatókat egy – a teljes precíziós eszköztárat felvonultató – kiállítással egybekötött konzultációra várta az Agrofil-SZMI Kft. Püskin, ahol a gyakorlatban alkalmazott és kevésbé alkalmazott technológiák teljes arzenálját mutatták be az érdeklődőknek.

Drónos növényvédelem – a jövő, vagy forrófejűek szakmaiatlan technikai sportja? – Kérdések és válaszok a dróntechnológiával kapcsolatban

2019. január 7. 08:11

Az elmúlt időszakban rengeteg kétség és kérdés merül fel a dróntechnológiával kapcsolatban, mind szakmai, mind gazdálkodói oldalról. Morva Tamás az Agrárközösség növényorvosa és növényvédelmi üzletág vezetője az alábbi írásban összegezte a leggyakoribb kérdéseket és a válaszokat.

Az "okos" eszközök gyorsan átalakítják a mezőgazdaságot

2019. május 24. 06:37

A gazdaságok ma már olyan kifinomult eszközöket is használhatnak, mint a műholdak és a drónok, amelyek nagy felbontású fotói azonnal megjelennek a farmerek okostelefonján vagy táblagépén. A képek feldolgozása pedig segíti a gazdálkodókat abban, hogy megfelelő döntéseket hozzanak.