Gépinfo

Minden eddiginél modernebb lesz a Väderstad lézervágó üzeme

Agrofórum Online

A következő években a Väderstad 15,4 millió eurót költ modern lézervágó berendezés beszerzésére, amely a teljes termékpaletta számára készít majd különböző fém vázelemeket, szerkezeti egységeket. A beruházás amellett, hogy a gyártókapacitás bővítését szolgálja, a cég jövőbe vetett hitét is tükrözi.

“A beruházásnak köszönhetően egyre több szerkezeti egységet tudunk házon belül legyártani, ami lehetővé teszi a minőségellenőrzés lehetőségeinek bővítését. Továbbra is garantáljuk a magas színvonalú termékek gyártását, ugyanakkor sokkal rugalmasabbak lehetünk” – mondta Jan Engfeldt, a Väderstad igazgatója.

A lézervágó egység teljesen automatizáltan dolgozik, igény szerint készíti el a gyártáshoz szükséges elemeket, tárolja a feldolgozásra váró alapanyagot, és gyártósorok megrendelései alapján végzi el az elkészített szerkezeti egységek összeválogatását.

Modern gyártás

“A 2008-ban termelésbe állított másik lézervágó egységhez hasonlóan, lehetőség nyílik arra, hogy a konkrét megrendelések alapján gyártsunk, ráadásul mindez rövidebb szállítási határidőket is fog eredményezni” – mondta Jan Engfeldt.

A Väderstad AB a Väderstad Holding AB tagja, mely 40 országban aktív. A vállalat 2016-ban 236 millió euro árbevételt ért el. Az új lézervágó üzem várhatóan 2018 őszén áll termelésbe.

(Väderstad Sajtóközlemény)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Töretlen a mezőgazdasági gépek iránti hazai kereslet

2018. december 3. 03:37

A gépberuházások értékének jelentős részét, mintegy 56 százalékát továbbra is az erőgépek tették ki. A teljes értékesítésen belül a traktorok 33 százalékos, a gabonakombájnok 14 százalékos arányt képviseltek.

Új rendfelszedő kocsik a Pöttingertől

2018. március 21. 11:33

Az új 160 kW-os ürítési kapacitással rendelkező adagoló egységnek köszönhetően az ürítés nagyon lendületesen történik.

Tovább bővült a mezőgazdasági gépek piaca

2019. december 2. 12:17

A mezőgéppiac koncentráltságát mutatja, hogy a végfelhasználóknak történő mezőgazdasági gépértékesítés 69 százalékát 10 cég adta az első kilenc hónapban.

Jó évet zárt az európai traktorpiac

2018. március 21. 15:17

2017-ben 161 235 traktoreladást regisztráltak Európa 30 országában, így az európai traktorpiac 12,8%-os növekedést ért el a 2016-os magas szinthez képest.