Gépinfo

Nissan alapokon érkezik a Mercedes-Benz első platós terepjárója

Agrofórum Online

Az autó a Renault–Nissan-csoport közreműködésével készül, az alapokat a vadonatúj Navarától kölcsönzik.

A Mercedes-Benz nemrégiben bejelentette, hogy piacra dob egy platós terepjárót. Noha a prémiumgyártók közül egyedül a stuttgartiak foglalkoznak tehergépjárművekkel is, meglepő volt a lépés.

A Daimler gyorsan tiszta vizet öntött a pohárba: az autó a Renault–Nissan-csoport közreműködésével készül, az alapokat a vadonatúj Navarától kölcsönzik. Bár sok közös lesz a csillagos platósban és japán testvérében, a Mercedes mindenkit biztosított afelől, hogy az újdonság kívül-belül megfelel majd az általa felállított prémiumelvárásoknak. A megállapodás olyannyira szoros, hogy a platós Merci a Navara gyártósorain készül majd Barcelonában, illetve az argentin Córdobában.

A részletek tekintetében egyelőre igencsak szűkszavúak a gyáriak, annyit azért elárultak, hogy a jármű dupla kabinos kivitelben készül majd, és örökli majd a márka jellegzetes formáit és tulajdonságait. Abban tehát biztosak lehetünk, hogy a Mercedes-Benz nem követi el még egyszer azt a hibát, amelyet a Citan esetében: nem egy átcímkézett Navarát próbál majd lenyomni a vásárlók torkán. A kezdőképen látható rajz egyelőre nem hivatalos, de hasonló formákra számíthatunk.

A Daimler elnöke, Dieter Zetsche így nyilatkozott az ügyben: „Fontos a belépés egy olyan gyorsan növekedő szegmensbe, mint a közepes pickupoké, hogy folytatni tudjuk a globális növekedésünket. A Renault–Nissan-csoporttal kötött jól működő megállapodásunknak köszönhetően rengeteg időt és pénzt tudunk megspórolni a fejlesztés alatt.”

A Renault–Nissan elnök-vezérigazgatója, Carlos Ghosn így kommentálta az üzletet: „A Daimlerrel kötött megállapodásnak köszönhetően megoszthatjuk a córdobai üzemünk fejlesztéseinek költségeit, amivel párhuzamosan újabb latin-amerikai piacokra törhetünk be. Ez a projekt a barcelonai gyárunk termelésének optimalizálását is biztosítja, ami ugyancsak versenyképesebbé tesz minket egy fontos szegmensben.”

A megállapodásnak tehát mindenki örül, mi pedig kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki a Mercedes-Benz első platós terepjárójából. Egyes piacokon hatalmas a kereslet az ilyen járművekre, s egyre nagyobb igény mutatkozik a jobb minőségű megoldásokra is – ebben a Mercedesnél biztosan nem lesz hiány, még ha tehergépjárművekkel foglalkozó részleg készíti is a típust.

(MNO)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Mercedes-Benz V-osztály: a sikermodell még vonzóbb lett

2019. január 31. 11:18

A Mercedes-Benz V-osztály 2014-es premierje egy teljesen új tervezői szemléletről árulkodott a megjelenés, a minőségi összhatás és a biztonsági felszereltség terén. A koncepció áttörő sikerét igazolja, hogy a megjelenés óta 209 000 darab V-osztályt értékesítettek világszerte, 2018-ban pedig 64 000 eladott darabbal sikerült éves értékesítési rekordot beállítania a márkának. A 2018-as év más szempontból is sikeres volt, a Mercedes-Benz tudhatja ugyanis magáénak az egyik legfiatalabb vevőkört, illetve a stabil európai és amerikai jelenét után sikerrel vezették be a márkát az ázsiai piacokra is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy idén a Mercedes-Benz V-osztály Indiában is megjelenik majd. A most bemutatott frissítések új lendületet biztosítanak a sikermodell számára.

Életmód Képgaléria

Nappal szántóföld, este opera - Mercedes-Benz X-osztály

2018. április 3. 07:39

A terepjáró egyedülálló a piacon, hiszen a pickupok klasszikus tulajdonságait egyesíti a Mercedes dizájnelemeivel, kényelmével és biztonságával.

Életmód Videó

Mercedes a földeken – ismét hódítana az Unimog

2019. augusztus 9. 09:50

Az UNIMOG története egészen az 1940-es évekig nyúlik vissza, s talán kevesen tudják, hogy kimondottan – a II. Világháborúban vesztes – Németország mezőgazdaságának talpra állítása volt a fő motiváció a jármű megalkotásakor.

Gépészet Képgaléria

Élő videóink az AGROmashEXPO második napjáról

2018. január 25. 20:10

Január 25-én az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás második napján is több alkalommal jelentkeztünk élőben Facebook oldalunkon.