Gépinfo

Szeretik a lízinget és az új gépeket a magyar gazdák

Agrofórum Online

Továbbra is növekedőben van a mezőgazdasági géplízing állomány.

Továbbra is növekedőben van a mezőgazdasági géplízing állomány: az idei első negyedévben 7 százalékos volt a növekedés – közölte a Magyar Lízingszövetség. A friss összegzés szerint az agrárium elsősorban, 86 százalékban új gépeket szerzett be, amire kedvező hatással volt a jegybanki hitelprogram is.  Érzékelhető még a piacon, hogy a pénzügyi lízing egyre népszerűbb a mezőgazdasági vállalatok körében.

Az idei első negyedévben az új és használt mezőgazdasági gépeknél a finanszírozott állomány 79 milliárd forintot ért el, ami éves összevetésben 7 százalékos növekedésnek felel meg, a múlt év utolsó negyedévéhez képest pedig 0,5 százalékos többletet jelent – áll a Magyar Lízingszövetség és az Agrárgazdasági Kutató Intézet összefoglalójában. Nyikos Katalin, a Magyar Lízingszövetség elnöke azt mondta: az idei első negyedévben – éves szinten elért – 7 százalékos állománybővülés ugyan elmarad a múlt év első negyedévében mért 45 százalékos növekedéstől, de továbbra is emelkedő pályán van ez a szegmens.

A mezőgazdasági gépek állományának összetétele is kedvező a lízingcégek szerint. Nyikos Katalin erről azt mondta: “Az új agrárgépek beszerzését célzó lízingállomány 5,3 százalékkal 67,9 milliárd forintra nőtt. Ennek eredményeként a teljes agrárgép-állományon belül az új gépek aránya 86 százalékos, a haszáltaké pedig mindössze 14 százalék. Ez pedig korszerű gépparkot jelent.”

Nyikos Katalin kiemelte azt is, hogy a Lízingszövetség segítségével és az Agrárgazdasági Kutató Intézet által készített összefoglaló szerint a hitelek állománya 19,7 százalékkal tovább csökkent, a pénzügyi lízing népszerűsége erősödött, vagyis 16,1 százalékkal emelkedett az előző évi állományhoz képest az első negyedévben. “Azaz egyre népszerűbb az agráriumban a vállalkozások számára rugalmas, költséghatékony finanszírozási formát jelentős pénzügyi lízing” – tette hozzá a Magyar Lízingszövetség elnöke.

A jegybank Növekedési Hitelprogramja (NHP) is kedvező hatást gyakorolt az agrárfinanszírozásra. Többek között azért, mert a program elindítása óta több mint 50 százalékos volt a géplízing aránya. Szintén kedvező, hogy az idei első negyedévben az NHP beruházási célú lízingszerződések keretében kihelyezett 22,9 milliárd forint harmada a mezőgazdasági gépek finanszírozását célozta meg.

Nyikos Katalin a lízingpiacon és ezen belül az agrárfinanszírozásban várható folyamatokról azt mondta, hogy a jelenlegi kilátások szerint a következő hónapokban, években stabil, fokozatos növekedés várható elsősorban a kis- és középvállalkozások finanszírozási igényei miatt. Az elnök szerint azonban változásokra is számítani lehet, többek között arra, hogy a mezőgazdasági eszközfinanszírozásban korrekció jöhet. Elsősorban az előrehozott beszerzések, a kereslet csökkenése, a földvásárlási lehetőségek, valamint a támogatások szerkezetének változása miatt. Nyikos Katalin szerint ezzel együtt a növekedés alapjai adottak, tovább fog nőni a pénzügyi lízing népszerűsége az agrárfinanszírozásban, és fokozottabb versenyre lehet majd számítani mind.

(Magyar Lízingszövetség)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Szeptemberben jön az első dízel-elektromos MTZ traktor

2018. május 2. 10:02

Bemutatták az MTZ 3623 típusú traktort, amelynek 270 kW teljesítményű generátorát igény szerint egy 360 LE-s QSL9 Cummins vagy egy 373 LE-s OM470 Mercedes motor működteti.

Soha nem látott képek a Dutra traktorokról - Virtuális kiállítás indult a Korbuly családról

2018. december 13. 06:49

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum az idén 125. éve született Korbuly János és hozzá kapcsolódva a Korbuly család életművét összefoglaló virtuális kiállítást indított útjára.

Három modellel bővíti MF 3700-as traktorszériáját a Massey Ferguson

2019. május 18. 14:26

Az új 75, 85 és 95 LE teljesítményű MF 3700 AL verziók, most a kompakt szegmensben gazdálkodók igényeit elégítik ki, akik egy szőlőstraktornál robusztusabb, szélesebb és nagyobb teljesítményű gépet keresnek, de nincs szükségük nagy szántóföldi traktorra.

Jó évet zárt az európai traktorpiac

2018. március 21. 15:17

2017-ben 161 235 traktoreladást regisztráltak Európa 30 országában, így az európai traktorpiac 12,8%-os növekedést ért el a 2016-os magas szinthez képest.