Gépinfo

Továbbra is mélyrepülésben a traktorpiac

Agrofórum Online

Az év első hét hónapjában 1825 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 16 százalékos visszaesés 2017 hasonló időszakához képest.

A két évvel ezelőtti hasonló időszakkal összevetve viszont már 6 százalékos piacnövekedés olvasható ki a Datahouse statisztikáiból. Akkor 1722, tavaly 2177 traktort adtak el itthon az első hét hónapban. A 278 darabos július csak a negyedik legjobb eladásokat hozta idén, ebben a tekintetben az áprilisi 376 darabos értékesítés igen messze volt az elmúlt hónapban.

Az év eddigi időszakának összesített listáján az előző hónapokhoz hasonlóan a John Deere vezet 19 százalékos piaci részesedéssel. A dobogóra a New Holland 13, a Claas pedig 6,7 százalékkal állhatott fel. Utánuk a Case következik, majd az MTZ. A Polaris júliusi 15 darabos eladásával nem csak bekerült az első tízbe, hanem egyből a hatodik helyre került. A Hattat egy helyet csúszott vissza az előző hónaphoz képest, míg a Zetor szintén szép júliusi eredményekkel, 10 darabbal a nyolcadik helyet szerezte meg az összesítette listán. A kilencedikként a Deutz-Fahr, tizedikként pedig a Fendt kezdeheti az augusztust.

Amennyiben csak az elmúlt hónapot nézzük, akkor az első három helyezett ugyanaz, mint az összesített listán (John Deere, New Holland, Claas). Utánuk Polrais, Case, Antonio Carraro, Hattat, Zetor, Steyr és Lamborghini sorrend alakult ki a Top 10-ben.

A T5-ös tömegkategória, azaz a 8000 kilogrammnál nehezebb volt a legnépszerűbb az első hét hónapban a traktorpiacon, a 830 darab 45 százalékos piaci részt jelent. A második, 457 darabbal az 5000 és 8000 kilogramm közötti, minden negyedik itthon eladott traktor ebbe a kategóriába tartozik.

A 3000 és 5000 kilogramm közötti szegmens 259 darabja 14 százalékos piacrészt, az 1500 és 3000 kilogramm közötti 158 darabja 9 százalékos, a 600 és 1500 kilogrammos 87 darabja pedig 5 százalékos szeletet jelent a traktorpiaci tortából. Hatszáz kilogramm alatti traktorból csak 34 darab kelt el eddig itthon, ez mindössze 2 százalékos piacrésznek felel meg.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

A New Holland feljött a második helyre a traktorpiacon

2019. augusztus 9. 11:03

A júliusi versenyt is a John Deere nyerte, 74 darabot adtak el, ami 25 százalékos piaci részesedésnek felel meg.

Ha gazdálkodó a lakberendező - Menő bútorok veterán traktorokból

2018. április 24. 05:56

Minibár a benzines kannából, asztal és bárpult a motorháztetőből, szék a traktorok üléséből, asztali lámpa John Deere tartozékokból.

Rekordforgalmat ért el tavaly a hazai mezőgéppiac

2019. március 21. 07:33

Magyarországon a gazdálkodók, mezőgazdasági vállalkozók 175 milliárd forint (+15 százalék) értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket 2018-ban, miközben az alkatrészekre több mint 49 milliárd forintot fordítottak (+11 százalék).

A Kverneland cég kibővíti intelligens ekeparkját

2019. szeptember 2. 14:25

A most bemutatott 2300 S, 3300 S és 3400 S típusokkal, amelyek a 2500 i-Plow típussal megegyező műszaki paraméterekkel rendelkeznek, teljessé válik a Kverneland intelligens ekesorozat.