Gépinfo

Változnak a drónokra vonatkozó szabályok 2020-tól

mti

Változnak a drónokra vonatkozó szabályok 2020. július 1-jétől két új uniós rendelet értelmében  - mondta Novák Zoltán ügyvéd csütörtökön az M1 aktuális csatornán. 

Közölte: az Európa Bizottság annak érdekében fogadta el az új szabályozást, hogy a drónok megnövekedett száma mellett is biztosítsa az emberek védelmét és biztonságát a levegőben és a földön.

A két új rendelet szabályozza a drónok használatát, gyártását és forgalmazását. A szabályozás használat szempontjából kategorizálja a drónokat, így a szabadon használhatók mellett lesznek engedélyhez kötött és hatósági ellenőrzés mellett működtethető drónok is – mondta.

Az engedélyhez nem kötött – fél kilogrammnál könnyebb – drónok nem repülhetnek emberek felett és a működés közben az irányítónak folyamatosan szemmel kell tartania eszközét.

Ha a drón működtetése nem felel meg akár csak az előbbi szempontok egyikének, akkor a tulajdonosnak engedélyt kell váltania a használatához – fűzte hozzá.

Novák Zoltán megjegyezte: a nagyobb drónok tulajdonosainak be kell jelentkezniük egy nyilvántartásba.  A dróntulajdonosok felkészítése érdekében a következő egy évben a bizottság segédanyagokat fog közzé tenni, amelyben többek között arról is tájékoztat majd, hogy hogyan kell elkészíteni az engedély kiváltásához szükséges kockázatelemzést – mondta.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Január 27-30. között lesz az AGROmashEXPO

2020. szeptember 29. 14:14

2021 januárjában a fokozott egészségügyi higiéniai rendelkezések betartása mellett megrendezésre kerül az AGROmashEXPO, Magyarország legnagyobb agrárgépipari szakmai rendezvénye. A Hungexpo vezetése figyelemmel kíséri a járványhelyzet alakulását, egyeztett a felelős kormányzati szervekkel és betartja a hatályos rendelkezéseket.

Ne felejtsük el, kötelező a permetezőgépek műszaki felülvizsgálata!

2020. szeptember 29. 09:02

A kötelezettségre a Kölcsönös Megfeleltetés rendszerben érintett gazdáknak kiemelten ügyelniük kell, mivel a mulasztás esetükben akár az agrártámogatások csökkenésével is járhat.

A KITE Zrt. kiemelt óvintézkedések alkalmazása mellett működik

2020. szeptember 29. 04:36

A KITE Zrt. a jelen járványügyi helyzetben is folyamatosan működik tovább.

A koronavírus miatt lemondták az AgrárgépShow-t

2020. szeptember 24. 07:16

A MEGFOSZ elnöksége egyhangúlag úgy döntött, hogy 2021-ben nem rendezi meg az Agrárgépshow-Budapest kiállítást. A program évek óta szerves, meghatározó részét képezi Magyarország legnagyobb agrárkiállításának, az AGROmashEXPO-nak, amit minden év januárjában tartanak meg Budapesten.

Csúsznak a drónokkal kapcsolatos uniós előírások

2020. június 7. 08:36

A drónalapú szolgáltatásokkal jelentős mértékben növelhető a vállalatok innovációs szintje, költséghatékonysága, hozzáadott értéke, ezek által pedig értékteremtő, gazdaságélénkítő képességeik is.

Miért invesztál a világ legnagyobb sörgyártója a mezőgazdasági technikába?

2020. június 30. 09:11

Az AB InBev a világ legnagyobb sörgyártója komolyan veszi a minőségi alapanyag-felhasználást, ezért 13 ország sörárpa termesztőivel tart szoros kapcsolatot, a fenntartható termesztéstechnológia segítése érdekében.

A XAG drón éjszaka is képes vetni

2020. július 25. 12:51

A XAG drón éjszaka is képes dolgozni, ennek több előnye is van: egyrészt meghosszabbítja a munkaidőt, másrészt a megfigyelések szerint naplemente után kevésbé szeles az időjárás.

Yamaha a szőlők felett

2018. augusztus 28. 10:00

Növekvő érdeklődés tapasztalható a kezelő nélküli repülő eszközök mezőgazdasági alkalmazása területén. Az információgyűjtési technológiák fejlődésének eredményeként a farmerek új felhasználási területeket találnak az ilyen eszközök számára. Viszont továbbra is van egy megválaszolandó kérdés, lehet-e használni ezeket az eszközöket másra, mint részletes légi felvételek készítésére? A Yamaha cég megválaszolta e kérdést, amikor a kaliforniai szőlővidéken bemutatta új eszközét, amely a közeljövő hasznos megoldása lehet.