Agrárhírek

Jól halad az argentin szója betakarítása

Agrofórum Online

Argentínában a szójabab termelők már a teljes vetésterület 68,2 százalékáról betakarították a termést.

Az argentin mezőgazdasági termelők a szezon szójatermésének 68,2 százalékát takarították már be a Buenos Aires-i Gabonatőzsde jelentése szerint. A jelentésben szereplő héten az északi termesztési területen történt a legnagyobb előrelépés, amely elkerülte a közelmúltbeli viharokat.

A tőzsde előrejelzése szerint 49,5 millió tonna szóját és 50 millió tonna kukoricát takarítanak majd be ebben az évben a dél-amerikai országban.

Az adatok szerint a szójabetakarítás elsősorban az ország északi részén található termőterületeken, azon belül is főként Córdoba és Santa Fé vidékén haladt előre, de Buenos Aires úgynevezett kenyérkosár-tartománynak nevezett területének egyes részein is jelentősen haladtak előre a gazdálkodók. Itt egyébként a közelmúltban a csapadékmennyiség elég csekély volt, így ez nem akadályozta a betakarítási munkálatokban a nehéz kombájnok földekre való hajtását.

A délebbre elhelyezkedő területeket szokatlanul erős viharok áztatták, amelyek elmosták az utakat, és a talajt. Így a vidék gyakorlatilag kezelhetetlen mocsaras résszé változott. Itt a szakemberek szerint több napnyi napsütéses időszak szükséges, ahhoz, hogy a betakarítási munkálatokat el tudják kezdeni a termelők.

„A betakarítás most az olyan régiókra összpontosult, ahol nem akasztotta meg a heves esőzés a felkészülést” – hangsúlyozta a Buenos Aires-i Gabonatőzsde jelentése, és hozzátette, hogy az idei kukorica 36,7 százalékát takarították be az érintett időszakban.

Argentína a világ vezető exportőre az állati szójaliszt takarmány területén, emellett pedig a kukorica és a nyers szójabab harmadik legnagyobb szállítója is a globális piacon.

A dél-amerikai országban várhatóan 6,7 millió hektáron vetnek majd búzát az elkövetkező hetekben a 2020/21-es termésévre, szemben a 2019/20-os termésévben bevetett 6,6 millió hektárral. A közelmúltban az esők kiváló lehetőséget teremtettek a búza vetési időszakának kezdetéhez.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

asdasd

2021. március 26. 18:12

Sok a poloska? Térkép készül - segíthet!

2020. szeptember 30. 15:09

Térképre kerülhetnek a poloskák, így kiderülhet, hol és mekkora a fertőzöttség Magyarországon.

Kedvező időjárás és csökkenő kínai kereslet: esnek az árak

2020. szeptember 30. 11:03

A párizsi árutőzsdén is hasonló trendek irányították a piacokat és egyértelmű vevői fölény alakult ki.

Szívszorító látvány: így ömlik ki 50 ezer liter bor

2020. szeptember 30. 10:02

Egy 50 000 literes bortartály adta meg magát és hatalmas vörösbor áradatot okozott a Bodegas Vitivinos területén.

Az olajipari növények 2017. évi vetőmag-szaporítási tapasztalatai

2018. december 29. 10:33

Az elmúlt évet jónak értékelhetjük a napraforgó és a repce szaporításai számára, míg a szója vetőmag-előállítása szempontjából bekövetkezett az a visszaesés, ami szakmailag várható volt. Az olajos növények hazai vetőmag-előállításában a napraforgó és a káposztarepce vetőmagtermesztése növekedett, míg a szója szaporítása iránti kedv tovább csökkent.

SAATEN-UNION – új távlatok a szójatermesztésben

2018. március 5. 10:06

A SAATEN-UNION szójafajtái gombaölő szerrel és oltóanyaggal csávázva, 3 millió magot tartalmazó MaxiPack kiszerelésben kerülnek forgalomba.

Kétéves csúcson a szójabab jegyzésára

2020. szeptember 12. 16:12

Európában kiegyenlített küzdelmet folytattak a vevők és az eladók. A malmi búza és a takarmánybúza olcsóbb lett, de a kukorica és a repce ára emelkedett a parketten.

Még mindig lejtőn vannak a gabonaárak

2020. március 17. 08:03

Európában, a párizsi árutőzsdén szinte mindegyik főbb agrárpiaci termék ára csökkent. A malmi búza kurzusa 2,25 euróval a tonnánkénti 177,25 euróra ment le.