Növénytermesztés

A megtermett búza 50 százaléka étkezési minőségű

Agrofórum Online

Az átlaghoz képest több étkezési őszi búza termett az idén: az étkezési és a takarmánybúza aránya általában harminc-hetven százalékos, az idén viszont fele-fele arányú - hangsúlyozta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Nagy István a Répcevölgye 2001 Kft. telephelyén az aratási szezont értékelve elmondta, hogy az étkezési és a takarmánybúza aránya Vas és Győr-Moson-Sopron megyében még ennél is jobb, előbbiben hetven-harminc, utóbbiban 75-25 százalékos, míg az ország többi részében hatvan, vagy az alatti az étkezési búza aránya. A nagyobb mennyiségű étkezési búza növelheti az ágazat kiviteli arányát is – tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy öt millió tonna őszi búza már a tárolókban van, ez hét százalékkal marad el a tavalyi összmennyiségtől. Ennek okaként a szélsőséges időjárási viszonyokat jelölte meg az államtitkár, aki kitért arra is, hogy tavaly azonban rekord mennyiség termett, nem csak Magyarországon, hanem világszerte. Megjegyezte: az elmúlt öt év átlagához képest 0,8 százalékkal lett több étkezési búzából az idén. A tavalyi rekord mennyiség miatt egyelőre a nyomottak az árak, de várhatóan emelkedni fognak. A búza világpiaci árának jelenlegi növekedését a forint erősödése miatt nem érzik egyelőre a gazdák – magyarázta az államtitkár.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Az időjárás igen kedvező a levéltetű-kolóniák gyors kialakulásához a kelő állományokban

2019. október 15. 11:13

A kedvező időjárásban egyre több őszi árpa és búza bújik elő. A kelő állományok most még a kevés csapadék miatt meglehetősen egyenetlenek. Az 1-2 leveles növényeken máris megjelentek a szárnyas gabona-levéltetű egyedek.

Megint tavasszal kell megoldani: széltippan elleni tavaszi kezelések őszi búzában

2020. február 20. 11:13

A széltippan (Apera spica-venti) az utóbbi néhány évben a bolondját járatja a búzatermesztőkkel. Leírás szerint T2-es gyomflórába tartozó növény, vagyis illene ősszel csíráznia, majd ezután áttelelnie, a valóságban azonban nem mindig hajlandó így viselkedni.

Őszibúza-fajták. Minőség és mennyiség zseniális kombinációban

2019. július 26. 07:47

A szélsőségesen változó időjárási és piaci körülmények olyan búzafajtákat igényelnek, amelyek nagyobb termőképesség, jobb stressztűrés és magasabb szintű betegség-ellenállóság mellett tudják biztosítani az élelmiszer- és a takarmánycélú alapanyagot.

Káprázatos légi felvételek - Színpompás szántóföldek az aratás küszöbén

2018. június 30. 11:35

A Heves megyei Boldog határában készítettünk néhány légi felvételt, ami bizonyítja, hogy a magyar földnél nincsen szebb.

Bulvár Képgaléria