Növénytermesztés

A méhek védelme a szántóföldön is fontos!

Agrofórum Online

A napraforgó-virágzás időszakában vagyunk, ami nem csak szemet gyönyörködtető látványával hívja fel magára a figyelmet, hanem bizony a beporzó rovarok is nagy munkában vannak ilyenkor.

A napraforgó tányérvédelmén már túl vagyunk, viszont ebben az időszakban több kiskultúra, kertészeti növény rovarölőzése folyhat, ami nagy körültekintést igényel. A szomszédságok figyelembevétele rendkívül fontos a beporzó rovarok védelme érdekében!

„Ennek megfelelően nemcsak arra kell figyelemmel lennünk, hogy a permetezett táblában milyen a kultúrnövények fenológiai állapota, hanem arra is, hogy a táblán belül található gyomok vagy a permetezett táblával szomszédos kultúrák virágoznak-e? Továbbá felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a levéltetvek által kiválasztott mézharmat is rendkívül vonzó a házi méhek számára.”

-írja felhívásában Tóth Péter, a magyarnovenyorvos.hu-n Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara hivatalos honlapján.

Ahogy azt egy korábbi cikkben már kiemeltem, a növényvédelmi munkálataink során kiemelt fontosságú a beporzó rovarok védelme, melynek szabályait a 43/2010 FVM rendelet 15. §-a határozza meg hazánkban. A méhekre mérsékelten veszélyes növényvédő szereket az úgynevezett méhkímélő technológiával lehet kijuttatni, a méhek napi aktív repülésének befejezését követően, leghamarabb a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdve és 23:00 óráig befejezve a permetezést.

Veszélyt jelent a növényvédő szerek kombinációban történő kijuttatása. Ismert a szinergizmus (egymást felerősítő hatás) jelensége, ahol az egyik hatóanyag a másik hatását jelentősen, akár sokszorosára emeli. Ilyen szinergista hatást mutatnak például a külön-külön méhekre nem jelölésköteles acetamiprid és tebukonazol hatóanyagok, vagy a tiakloprid és tebukonazol hatóanyagok. Bár külön-külön ezek méhekre nem veszélyesek, tankkeverékben történő kijuttatásuk esetén azonban be kell tartani a méhkímélő technológiát.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Agrár stresszoldás

2019. november 26. 16:47

A CAUSSADE kukorica és napraforgó vetőmagjaiból fejlődő állományok kedvezőbb víz- és tápanyaghasznosításuk révén intenzívebb és homogénebb virágzásúak.

A napraforgó és a szója betakarítása

2019. augusztus 13. 08:17

A napraforgó és szója állományszárítása az elmúlt években egyre kevésbé megkerülhető technológiai elemmé vált. Ennek okai csak részben kereshetők a növények biológiai tulajdonságai között.

Kedvező termés várható az őszi betakarítású növényeknél

2019. október 1. 12:03

Az őszi betakarítású növények között kiemelt jelentőségű a napraforgó, melynek aratása javában zajlik, az 570 ezer hektáros terület közel feléről már a raktárakba került a termés.

KWS új generációs kukoricahibridek 2019-ben - Gazdavélemények

2018. október 29. 10:27

A KWS Magyarország Kft. a 2019-es szezonra két új kukorica-, és egy napraforgóhibridet mutat be a magyar gazdálkodóknak.