Növénytermesztés

A változékony időjárás nem árt a vetéseknek

Agrofórum Online

A változékony időjárás nem árt a vetéseknek, mivel növények nyugalmi állapotban vannak.

A változékony időjárás nem árt a vetéseknek, mivel növények nyugalmi állapotban vannak – mondta a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke pénteken az MTI érdeklődésére.

—

Időjárás-előrejelzés az Agrofórum Online honlapján >>>

Vancsura József ugyanakkor emlékeztetett: az enyhén fagyos időjárásra most szüksége lenne a gazdálkodóknak, ugyanis a kártevőket jelentősen gyérítené a hideg idő.

Emellett még a földeken lévő kukorica betakarítását is segítené a tartósabb fagy, a gépekkel ugyanis rá lehetne menni a földekre ott is, ahol ez most még nem lehetséges.

Mintegy 60 ezer hektár kukorica betakarítását végzik folyamatosan a gazdák, ahol ez lehetséges.

December közepén Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára már jelezte: a kukorica betakarításának befejezése várhatóan januárra húzódik, mivel a felázott talajra, illetve a belvizes területekre gépekkel nem lehet rámenni. A becslések szerint mintegy 60 ezer hektáron rosszak a talajviszonyok.

(MTI)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Új csúcson az ipari kendertermesztés Németországban

2020. szeptember 30. 08:04

Az ipari kender akár a papír-, akár a textilgyártásban, de építő- és szigetelőanyagként vagy az állattartásban alomként is használható.

Géntechnológia: az EU jóváhagyott egy új szójafajtát

2020. szeptember 30. 06:32

Az EU tagállamai előzetesen nem adtak ki szakvéleményt, ami azt jelenti, hogy nem sikerült minősített többséget elérni.

Csak pár nap maradt az EFA másodvetések elvetésére

2020. szeptember 25. 09:47

A másodvetések tényleges vetését a tényleges vetés megtörténtét követő 15 napon belül kell bejelenteni az egységes kérelemben.

Kisebb lehet a vártnál a globális kukoricatermés

2020. szeptember 25. 08:17

A kormányközi testület havi frissítésű jelentésében 6 millió tonnával csökkentette kukoricatermésének előrejelzését, amely azonban még mindig rekordmagas, 1,16 milliárd tonnát mutat.

Tőszámkísérlet kivitelezése - (Kukoricavetés 1.)

2018. május 25. 14:16

A vetést egy nyolcsoros Maestroval végeztem, aminek vezérlését a legújabb x35-ös Topcon monitor végezte.

Van amit már vethet, de lehet palántázni is

2019. február 26. 04:36

Néhány napos télies lehűlés után ismét tavasziasabb arcát mutatja az időjárás. A február az átlagosnál jóval kevesebb csapadékot hozott, így a talajok felső rétege már alaposan kiszáradt.

Kelésbiztosítás a repcevetőmaghoz

2019. július 25. 09:14

A RAPOOL garanciát vállal a repce kelésére.

Jó állapotban teleltek át az őszi vetések

2018. április 17. 09:00

Az idei enyhe, általában hótakaró nélküli telet viszonylag jól átvészelték az őszi vetések.